Hatra emelkedett a dél-szlovéniai Kocevje Melamin nevű vegyi üzemében egy héttel ezelőtt történt robbanásban elhunytak száma, a ljubljanai kórházban meghalt az egyik súlyos sérültje a balesetnek - közölte csütörtökön a rendőrség.
A robbanásban hatan sérültek meg, közülük ketten súlyosan. Őket égési sérülésekkel szállítottak kórházba. Egyikük csütörtökön elhunyt, a másikuk még mindig kritikus állapotban van. Öt ember a robbanás közvetlen közelében tartózkodott egy konténerben, és a helyszínen meghaltak.
A ljubljanai rendőrség tájékoztatása szerint még folyik a nyomozás, így nem tudnak új információkkal szolgálni. Sajtóbeszámolók szerint emberi mulasztás miatt történt a robbanás.
Múlt csütörtökön tartálykocsival az epoxigyanta gyártásához használt epiklórhidrint szállítottak az üzembe. Az előzetes vizsgálatok szerint a folyadékot tévedésből nem a megfelelő tartályba fejtették át. A robbanás és az azt követő tűz súlyosan megrongálta a gyárat és környezetét.
A szlovén környezetvédelmi jogszabályok szerint a Melamin gyár a környezetre nézve nagyobb kockázatot jelentő üzemek közé tartozik. A régió egyik legnagyobb munkáltatójaként működő cég, amely csaknem kétszáz embert foglalkoztat, elsősorban olyan nitrogéntartalmú festéket és lakkgyantát állít elő, amelyet a fa-, építő- és textiliparban használnak.
(MTI)