Az Egyesült Államok mellett Japán az egyetlen magasan fejlett ipari ország a világon, ahol továbbra is végrehajtanak halálos ítéleteket. 2021-ben három férfit akasztottak fel. Japánban 18-féle bűncselekményre lehet kiszabni a halálbüntetést, a gyilkosság is beletartozik.
Furukava Josihisza igazságügy-miniszter éppen nemrég hangsúlyozta, hogy "szörnyű bűnök" esetében támogatja a kivégzéseket. Maga a pénteken meggyilkolt volt miniszterelnök, Abe Sinzó is a halálbüntetés támogatói között volt - írja a Bild c. német lap.
Zoom
Biztonságiak lefogják az elkövetőt, a 41 éves Tecuja Jamagamit (kép: AP/Nara Shimbun/Kyodo News)
Abe Sinzót egy választási gyűlésen lőtte le a 41 éves exkatona, Tecuja Jamagami egy házilag készített fegyverrel, amiért a politikus állítólag egy "speciális szervezet" tagja, hogy pontosan milyen csoportról van szó, egyelőre nem tudni. A férfi jelenleg őrizetben van. Japánban a bíróság 18 különböző bűncselekményért, köztük gyilkosságért, rablógyilkosságért és halált okozó nemi erőszakért ítélhet valakit halálra.
Egyelőre természetesen nem lehet tudni, hogy Jamagamit felakasztják-e. A felmérések szerint a japán lakosság túlnyomó többsége, több mint 80 százaléka támogatja a halálbüntetést, és csak egy alig 10 százalékos kisebbség ellenzi szigorúan.
Az Euronews persze nem felejti el beleszőni hírébe, hogy "számos jogvédő csoport" bírálja a japán gyakorlatot, és Abe gyilkosának pere - más korábbi ügyektől eltérően - világszerte figyelmet fog kapni, ami további nyomást jelenthet. Másrészt Abe még mindig rendkívül népszerű volt az országban; a konzervatív politikust mindegyik politikai tábor gyászolja, és nagy a harag az elkövetővel szemben.
Az Amnesty International régóta elítéli, hogy Japánban a halálraítéltek csak aznap reggel értesülnek kivégzésükről. Így a foglyoknak évekig állandó félelemben kell élniük, hogy a következő nap lehet az utolsó - aggódik a hírportál.
Frissítés: Egy szekta miatt történt a gyilkosság
A japán rendőrség közölte, hogy a nyugati Nara városában letartóztatták az Abe Sinzó volt miniszterelnök elleni merénylet gyanúsítottját, aki beismerte a támadást - számolt be az Euronews.
A 41 éves Tecuja Jamagami azt mondta a nyomozóknak, hogy azért tervelte ki a gyilkosságot, mert elhitte azokat a pletykákat, amelyek szerint a volt vezető kapcsolatban állt egy bizonyos, a rendőrség által nem azonosított szervezettel - közölte Kazuhisa Jamamura, a Nara prefektúra rendőrség első nyomozati osztályának vezetője.
A helyi média rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Jamagami azt mondta a rendőröknek, hogy szerinte Abe kapcsolatban állt egy vallási csoporttal, amelyet azzal vádolt, hogy anyját anyagilag tönkretette és szétverte a családot.
„Jamagami bevallotta, hogy neheztelt egy bizonyos szervezetre, és az volt a benyomása, hogy a volt miniszterelnöknek valamilyen kapcsolata van vele, ez vezetett a tettéhez” - mondta a rendőrségi szóvivő egy sajtótájékoztatón.
Abét pénteken egy utcán gyilkolta meg egy fegyveres, aki hátulról nyitott rá tüzet, miközben kampánybeszédet tartott egy gyűlésen - a támadás megdöbbentette Japánt, az ország ugyanis azok közé az államok közé tartozik, amelynek rendkívül szigorú fegyvertartási törvényei vannak.
A rendőrség szerint Jamagami egy házi készítésű - körülbelül 40 centiméter hosszú - fegyvert használt. A lakásán hasonló fegyvereket és a számítógépét is lefoglalták, amikor rajtaütöttek. A lövöldözés pontos körülményeinek kivizsgálására a japán hatóságok egy 90 fős munkacsoportot állítottak fel.
A kampány a felsőházi választások előtti utolsó napon is folytatódik, és várhatóan az Abe pártfogoltja, Fumio Kishida miniszterelnök által vezetett kormánykoalíció győzelmét hozza majd.
Kishida ismét kampánykörútra indult, és regionális választókerületeket látogatott meg, miután a lövöldözés miatt pénteken sürgősen visszatért Tokióba.
(Azonnali - Euronews nyomán)
Kapcsolódó: