Az izraeli hadsereg szombat kora reggel csapásokat mért a Hamász radikális palesztin szervezet állásaira, miután a Gázai övezetből négy rakétát lőttek ki Izrael területére - jelentette közleményében az izraeli hadsereg.
Az éjszaka folyamán légiriadó volt Askelonban és más településeken Izrael Gázai övezettel határos, déli részén.
Az egyik rakétát a légvédelmi rendszer megsemmisítette, a többi lakatlan területen csapódott be - közölte a hadsereg.
Izrael válaszul harci repülőgépekkel légicsapásokat hajtott végre a Hamász állásai ellen. A célpont egy rakétákat is előállító fegyvergyár volt.
Hazem Kasszem, a Hamász szóvivője elítélte a légicsapásokat, amelyekben állítása szerint senki sem sebesült meg. A szóvivő leszögezte: "a megszállás a terrorizmus valamennyi eszközével és amerikai támogatással sem lesz képes megtörni rendíthetetlen népünk akaratát és vitéz ellenállását".
A The Jerusalem Post című izraeli lap idézte a Hamász politikai vezetőjét, Iszmail Hánijét, aki szerint "az amerikai kormányzat kísérletei a térség újrarajzolására Izrael Állam bevonása révén (...) kudarcot fognak vallani".
Legutóbb egyébként június 18-án lőttek rakétákat Gázából Askelonra, két hónappal korábban pedig két dél-izraeli települést értek rakétatámadások. Izrael valamennyi, Gázából indított rakétatámadásért a Hamászt tartja felelősnek.
(MTI)