Török rakétacsapásokban nyolc civil meghalt, több mint húsz megsebesült Észak-Irakban - közölték szerdán iraki kurd tisztviselők és az iraki hadsereg.
Legalább négy rakéta csapódott be a félautonóm, kurdok lakta Zakho körzetben lévő Barak üdülőövezetben - közölte Musír Mohammed, a körzet polgármestere az AP amerikai hírügynökséggel. Az összes áldozat iraki állampolgár volt.
Egy másik incidensben, a szintén északi Szaláh ed-Dín kormányzóságban hat szövetségi rendőr meghalt és öt megsebesült, amikor az Iszlám Állam fegyveresei szerdára virradóra megtámadták egységeiket - közölte az iraki hadsereg két tisztviselője.
A nyári csúcsidőszakban iraki turisták százai érkeznek délről a kurd régióba, mert ott viszonylag hűvösebb az időjárás.
Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnök küldöttséget vezényelt a területre Fuád Husszein külügyminiszter vezetésével, és elrendelte a baraki incidens kivizsgálását.
Törökország rendszeresen hajt végre légicsapásokat Észak-Irakban, és kommandósokat is küldött a törvényen kívüli Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseit célzó támadásának támogatására. De helyi tisztviselők szerint a csapásokban most először haltak meg turisták.
(MTI)