Molnár Tamás képzőművészt, publicistát, antikommunista ellenzékit tüntették ki a Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű nemzetközi filmfesztivál szombat esti zárógáláján az észak-lengyelországi Gdyniában.
A második világháborús és antikommunista ellenállásnak szentelt, immár 14. gdyniai fesztivált Andrzej Duda lengyel elnök védnökségével szervezték, a négynapos rendezvény záróestjén részt vett Jaroslaw Sellin lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszterhelyettes.
Molnár Tamás az Ajtó a szabadság felé elnevezésű, a szabadság eszméit terjesztő személyiségeknek szánt díjat vette át.
Zoom
Molnár Tamás a 40 éves Inconnu művészcsoport megemlékezésén 2018-ban (kép: Horváth Péter Gyula)
A köszöntőbeszédben kiemelték: Molnár a kommunizmus idején folyamatos kapcsolatban volt a lengyel Szolidaritás mozgalommal. Boldog Jerzy Popieluszko, a Szolidaritás mozgalom papja 1984-es meggyilkolása után a kitüntetett Molnár Imre történésszel, későbbi diplomatával együtt az első magyarországi tiltakozást, valamint egy földalatti kiállítást szervezett a mártír pap emlékére. A felszólalásban Molnár Tamást a 301-es parcella emlékezete megőrzőjének is nevezték.
Molnár Tamás képzőművész, újságíró 1978-ban két társával megalapította az Inconnu független művészeti csoportot, amely a 80-as évek elejétől részt vett a demokratikus ellenzék munkájában. 1989-90-ben több társával felállította a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában a mártírokra emlékeztető kopjafákat, és barátaival létrehozta az Október 23. Alapítványt.
Az Ajtó a szabadság felé elnevezésű elismerésben tavaly posztumusz Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök részesült, 2017-ben Wittner Mária nemrég elhunyt 1956-os szabadságharcos kapta meg, 2018-ban pedig a lengyel-magyar együttműködés védnökeként számon tartott Waclaw Felczak (1916-1993) történészt, második világháborús futárt tüntették ki posztumusz. A díjat ugyanabban az évben Szalai Attila újságíró és diplomata, valamint Kovács István történész, költő, diplomata is átvehette.
Szalai Attila (1950-2020) emlékének a fesztiválon az idén külön pódiumbeszélgetést is szenteltek, amelyen bemutatták a szerző Lengyel földön - emlékek, naplók 1976-1990 című művének lengyel kiadását is.
Zoom
Kopjafaállítás a 301-es parcellában (fotó: MTI/Pataky Zsolt
Egy másik, Molnár Tamás részvételével megtartott pódiumbeszélgetés a 301-es parcelláról szólt, valamint a varsói Powazki-temető úgynevezett L-parcellájáról, ahol szintén kivégzett politikai foglyokat hantoltak el egy tömegsírban.
Az idei filmszemle programjában négy magyar alkotás szerepelt. A játékfilm szekcióban levetítették Eperjes Károly Magyar Passió című filmjét. A dokumentumfilmek kategóriájában Buda János Bözödújfalu - a székely Atlantisz, Rozgonyi Ádám A Szikla - Lángok ölelésében, valamint Kiss Sándor és Kussinszky Kornél Polonia akció 1920 című alkotása került bemutatásra.
A közönség megtekinthette Esterházy János A Felejthetetlen történelem című dokumentumfilmjét is Grzegorz Kubaszko lengyel filmrendező műhelyéből. A rendezvényen jelen volt Pawel Cebula Egerben szolgáló lengyel minorita, Esterházy János boldoggá avatási perének posztulátora is.
A játékfilm-kategória zsűrijének tagjaként Nagy Dénes filmrendező is részt vett a gdyniai filmfesztiválon.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: