Több amerikai helikopter hajtott végre hadműveletet Szíria északkeleti részén, egy ember meghalt - jelentette a damaszkuszi állami televízió csütörtökön.
Az amerikai megszállók éjszaka hajtották végre a műveletet el-Haszeke tartomány közelében a televízió közlése alapján.
A szíriai háború 2011-es kirobbanása óta ez volt az amerikai csapatok első helikopteres hadművelete, amelyet kormányellenőrzés alatt álló területeken vittek véghez az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint.
A művelet célpontja egy falu volt, mely a szíriai kormány ellenőrzése alatt áll - értesült az AFP francia hírügynökség több forrásból.
Az AFP kérdésére az Egyesült Államok védelmi minisztériumának közel-keleti térségért felelős parancsnoksága (CENTCOM) azt válaszolta, hogy egyelőre nem szolgál információval az ügyről.
A falu egyik lakosa az AFP-nek elmondta: három amerikai csapatszállító helikopter szállt le hajnalban, és hangszórók segítségével otthon maradásra szólították fel a helyieket.
A nyilatkozó szerint az amerikai katonák átkutattak egy házat és megöltek egy embert, két másikat pedig elvittek.
Az amerikai erők és a szíriai kormányerők között lövöldözés tört ki, az utóbbiak közül is elvittek egy embert - tette hozzá a szemtanú.
(MTI)