Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik tagját ölték meg helikopteres rajtaütés során Észak-Szíriában, a kormány ellenőrzése alatt álló területen - közölte az amerikai haderő térségért felelős központi parancsnoksága (CENTCOM).
A rajtaütés célpontja Rakan Vahid as-Samri, az Iszlám Állam egyik tisztje volt, aki fegyverek és harcosok csempészését intézte a szervezet számára - olvasható CENTCOM közleményében.
Közlésük szerint két másik terroristát letartóztattak a török határ mellett fekvő Kamisli falu közelében végrehajtott rajtaütés során, a lelőtt terrorista egyik társa pedig megsebesült. Egyetlen civil lakosnak sem esett bántódása a műveletben - tették hozzá.
A szíriai állami televízió csütörtökön jelentette a hajnalban végrehajtott akciót. Ez volt a szíriai háború 2011-es kirobbanása óta az amerikai csapatok első helikopteres hadművelete, amelyet kormányellenőrzés alatt álló területeken vittek véghez az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint.
Washington "ott hajt végre műveleteket, ahol szükség van rá", mert amerikaiakat, szövetségeseiket, partnereiket vagy érdekeiket fenyegetik - válaszolta egy kérdésre Pat Ryder, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
A CENTCOM később azt közölte, hogy amerikai csapatok egy másik légi akciót is végrehajtottak Észak-Szíriában, az Iszlám Állam két vezetőjét ölték meg. A helyszínt a CENTCOM nem pontosította.
(MTI)