A belga igazságszolgáltatás azt teszi, amit az Európai Parlament (EP) elmulasztott megtenni - jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök, aki méltatta a belga igazságügyi minisztérium munkáját az EP leváltott szocialista alelnökét is érintő, Katarral kapcsolatos korrupciós ügy felgöngyölítésében.
A The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál szerdai beszámolója szerint a belga miniszterelnök kiemelte: a vizsgálat során eddig megismert részletek a belga hatóságok "hosszú és alapos erőfeszítéseinek eredménye".
Azt mondta, az Európai Parlamentnek bizonyára számos eszköze van saját működésének szabályozására, de úgy tűnik, hogy az önellenőrzési rendszer nem elegendő. A korrupciós botrány azt bizonyítja, hogy "több ellenőrzésre és nagyobb átláthatóságra" van szükség az Európai Parlamentben - mondta.
De Croo közölte, a nyomozás jelenlegi szakaszában az ügyészség egyetlen országot sem nevezett meg. Ha a vesztegetés vádja bebizonyosodik, annak óhatatlanul hatása kell legyen az abban érintett országgal fennálló uniós kapcsolatokra - vélte.
"Először is a hiba azokkal van, akik hagyják magukat megvesztegetni. De nem csak ők a hibásak, az éremnek mindig két oldala van" - tette hozzá a belga kormányfő.
A belga igazságügyi minisztérium egyik illetékese elmondta, a belga titkosszolgálat több mint egy éven át dolgozott azon, hogy feltárja az Európai Parlament leváltott szocialista alelnöke és három társának korrupciós ügyét. A tisztségviselő a nyomozást "jelentős, kiemelt ügynek" nevezte, amelynek során a belga állambiztonság számos külföldi hírszerző szolgálattal együttműködve jutott a múlt hétvégén megismert részletek birtokába.
A belga rendőrség Twitter-oldalán szerdán megjelent közlemény szerint közel 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során a korrupciós ügyben.
Legalább még egy hétig előzetesben marad az EP lebukott alelnöke
Legalább december 22-ig előzetes letartóztatásban marad Eva Kaili, az Európai Parlament (EP) kedden leváltott szocialista alelnöke, élettársa, Francesco Giorgi pedig egy hónapig marad fogva tartásban.
Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. A vádlottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke.
Kailinak és társainak szerdán kellett megjelenniük egy előzetes bírósági tárgyaláson. A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap szerdai tájékoztatása szerint a négy gyanúsított megjelent a bíróságon, meghallgatásukat azonban december 22-re halasztották. Az ügyben eljáró vizsgálóbíró döntése szerint addig vizsgálati fogságban kell maradniuk.
Arról, hogy egészen a per kezdetéig őrizetben maradnak-e, jövő heti meghallgatásukon döntenek. A vád ellenük: bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció. Információk szerint Katar nagy összegű pénz- és áruajándékokkal próbálta befolyásolni az Európai Parlament politikai döntéseit.
(MTI nyomán)