A levegő minőségének javítása céljából a varsói városvezetés úgy határozott, hogy 2024 és 2032 között száműzik a 18 évnél idősebb diesel és a 27 évnél idősebb benzinüzemű környezetszennyező gépjárműveket Varsó több kerületéből, köztük a belvárosból is - közölte Rafal Trzaskowski, Varsó főpolgármestere.
A polgármester sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "meggyőződésünk, hogy ez jó módja annak, hogy olyan zónákat hozhassunk létre, ahova a legszennyezőbb járművek behajtását megtiltjuk". A városvezetés 2024. július 1-jétől tiltaná ki az említett autókat a belvárosból, valamint Wola, Ochota, Saska Kepa, Észak-Praga és Dél-Praga egyes részeiből.
A tervek szerint a szabályozás 2024-től lépcsőzetesen, három szakaszban valósulna meg.
A nyolcéves átmeneti időszak alatt Varsó egyik célja, hogy a kezdeti két százalékról 74 százalékra növeljék a jogilag kitiltott gépjárművek arányát az érintett kerületekben.
Azok az autósok, akiket szabályszegésen kapnak, 105 eurós (40 ezer forint) pénzbírságra számíthatnak.
"Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, legyen szó varsóiakról vagy látogatókról" - szögezte le a főpolgármester.
A szabályozás alól csak a mentő és hatósági járművek, a veterán autók, valamint a fogyatékossággal élők mentesülhetnek.
(MTI)