Amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatot tartottak F-22-es és F-35-ös típusú, ötödik generációs, lopakodó vadászgépek és B-1B hadászati bombázók bevetésével a Sárga-tengeren.
A dél-koreai védelmi minisztérium helyi idő szerint csütörtökön közzétett állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy a közös gyakorlat megmutatta Washington "akaratát és képességeit, hogy hiteles és erős - kiterjesztett - elrettentést nyújtson az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetéssel" szemben. A kiterjesztett elrettentés fogalma arra vonatkozik, hogy az Egyesült Államok katonai képességeinek teljes eszköztárát, ideértve a nukleáris arzenálját is bevetve kész megvédeni szövetségesét.
Az észak-koreai külügyminisztérium reagálásában leszögezte, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei "a legszélső határhoz" tolták a helyzetet közös hadgyakorlatukkal, ami azzal fenyeget, hogy a Koreai félszigetet "hatalmas hadi arzenállá és egyre válságosabb hadiövezetté teszik". A KCNA állami hírügynökségen megjelent állásfoglalás szerint Phenjan nem érdekelt a párbeszédben Washingtonnal, míg utóbbi ellenséges politikát folytat.
Li Dzsong Szup dél-koreai védelmi miniszter és amerikai kollégája, Lloyd Austin egyebek között a dél-koreai és amerikai katonai partnerség és hírszerzési együttműködés magasabb szintre emeléséről, a nukleáris elrettentésről, valamint az észak-koreai rakétafejlesztésekről és Phenjan nukleáris programjáról is egyeztetett kedden Szöulban. Austin a maga részéről arról beszélt, hogy a soha nem látott mértékű "phenjani provokációk" destabilizálják a térséget. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok kész hagyományos és akár nukleáris fegyverzetét is bevetni Észak-Korea elrettentésére.
A Koreai-félszigeten különösen feszültté vált a helyzet az elmúlt hónapokban, miután Észak-Korea egyre sűrűbben tesztelte ballisztikus rakétáit, valamint déli szomszédja és az Egyesült Államok elleni retorikája is felerősödött.
A kommunista ország tavaly rekordszámú, összesen 37 ballisztikus- és cirkálórakéta-tesztet hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így az elindított rakéták száma meghaladta a hetvenet.
(MTI)