A faji megkülönböztetésnek nincs helye a társadalomban, és fokoznunk kell erőfeszítéseinket, hogy biztosítsuk a teljes felszámolását - jelentette ki az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap, a faji megkülönböztetés felszámolásának március 21-i nemzetközi napja alkalmából, mert hogy ezek szerint ilyennek is kell lennie.
Az Európai Unió (EU) nevében kiadott nyilatkozatában Josep Borrell felmondta a kötelező dogmákat: minden ember szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik.
Zoom
Josep Borrell felmondta a kötelezőt (kép: EPA-EFE/JULIEN WARNAND)
Azt állította: a rasszizmus elleni fellépés az akadályok felszámolását, a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentését, a büntető igazságszolgáltatás elfogultsága, valamint a sztereotípiák és előítéletek elleni küzdelmet is jelenti.
Az Európai Unió a sokszínűségre és a nemzetek összekovácsolására, a megosztottság leküzdésére épül, és a faji megkülönböztetés elleni erős jogi kereten alapul - mondta. Az unióban tilos a faj, bőrszín, vallás, nemzeti vagy etnikai származás miatti erőszakra vagy gyűlöletre való uszítás - emelte ki.
Az EU a rendelkezésére álló eszközökkel és erőforrással továbbra is minden erőfeszítést megtesz a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem fokozására saját határain belül, valamint együttműködik valamennyi partnerével annak érdekében, hogy előmozdítsa és megvédje az emberi jogokat mindenki számára az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata meghatározása szerint - írta.
Az uniós főképviselő emlékeztetett: az Európai Unió 2020-2025 közötti időszakra szóló, rasszizmus elleni cselekvési tervének célja, hogy az "egyenlőséget" valamennyi uniós szakpolitikai terület középpontjába helyezze, különös tekintettel a gazdasági, szociális és kulturális jogokra. A cselekvési terv előmozdítja a rasszizmus és a faji megkülönböztetés kezelésére és felszámolására irányuló nemzeti cselekvési tervek elfogadását és végrehajtását - közölte.
A rasszizmus elleni küzdelem jogi, politikai és erkölcsi kötelesség. Minden embert megillet minden emberi jog, mindenhol, mindig, mindenféle megkülönböztetés nélkül - ismételgette az uniós diplomácia vezetője.
(MTI nyomán)