Meghívást kapott Ebrahim Raiszi iráni elnök Rijádba Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodótól, miután a két regionális rivális állam megállapodott a kapcsolatok rendezésében és a nagykövetségek kölcsönös újranyitásában.
Mohammad Dzsamsídi, az iráni államfő kabinetfőnökének helyettese vasárnap a Twitter-oldalán közölte, hogy Raiszi üdvözölte és elfogadta a meghívást. Mint írta, a két vezető rijádi találkozóján egyebek között megvitatja majd a gazdasági és regionális együttműködés erősítésének kilátásait.
A látogatás időpontját még nem tették közzé.
A síita többségű Iszlám Köztársaság és a szunnita királyság hét év ellenségeskedést követően idén márciusban döntött a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása mellett. Irán és Szaúd-Arábia egymás vetélytársai a régióban a politikai és katonai befolyást illetően.
A kínai közvetítéssel létrejött közeledés egyik első lépéseként hamarosan várható a szaúdi és az iráni külügyminiszter tárgyalása. A megállapodás értelmében a felek felújítják diplomáciai kapcsolataikat és újranyitják a nagykövetségeket a következő két hónapban.
Irán és Szaúd-Arábia között azt követően szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok, hogy 2016-ban szélsőségesek megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét. Ezt követően Rijád kiutasította Szaúd-Arábiából az iráni nagykövetség munkatársait, illetve az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) iráni diplomatáit. A két ország egymással szemben álló feleket támogat a térségbeli konfliktusokban, így a jemeni és a szíriai polgárháborúban.
(MTI)