Fejszál Mekdad személyében szíriai külügyminiszter több mint egy évtizede most járt először Egyiptomban; hivatali kollégája, Számeh Sukri fogadta szombaton.
A legutóbbi külügyminiszteri látogatás még a 2011-ben kitört felkelést és polgárháborút megelőzően történt. A felkelés elnyomásáért és a több százezer ember halálát okozó polgárháborúért számos nyugati és arab állam is megvetette Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Ezenkívül felfüggesztették Szíria tagságát az Arab Ligában.
Egy neve elhallgatását kérő egyiptomi biztonsági tisztségviselő azt mondta a Reuters hírügynökségnek: a látogatás célja előkészíteni szaúdi és egyiptomi közvetítéssel Szíria visszavételét a ligába. A SANA hivatalos szíriai hírügynökség a kétoldalú kapcsolatok megerősítésének szándékáról számolt csak be.
Néhány ország, például a ligatag Katar és a ligán kívüli Egyesült Államok ellenzi Szíria visszavételét, ezzel a kapcsolatok helyreállítását Aszaddal, mert szerintük nem lehet elnézni neki kormánya háborús brutalitását, és előbb érzékelni kellene, hogy lesz politikai megoldás Szíriában. Viszont két regionális hatalom, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia az utóbbi időben nyitott Damaszkusszal szemben.
Az egyiptomi külügyminiszter már járt Szíriában: az ottani és törökországi földrengés után, februárban.
(MTI)