A lengyelországi tranzitutaknak az ukrán mezőgazdasági termékexport előtti ismételt megnyitását szeretné első lépésként elérni varsói megbeszélésein Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter.
"Az első lépésnek a tranzit megnyitásának kell lennie, ez fontos és feltétlenül meg kell tenni, mielőtt más dolgokról is tárgyalnánk" - mondta az ukrán mezőgazdasági miniszter.
Zoom
"Ukrajna élelmiszer-exportjának mintegy tíz százaléka lépi át a lengyel határt" - közölte a miniszter a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett kommentárjában, hozzátéve, hogy Magyarországon keresztül az ukrán mezőgazdasági exportnak mintegy hat százaléka halad át. Megjegyezte, hogy az élelmiszeripari termékek tranzitja zavartalanul zajlik Magyarországon és Szlovákián keresztül. A miniszter közölte, hogy szerdán Romániával, csütörtökön pedig Szlovákiával folytatnak egyeztetéseket a kérdésben.
Az Ukrajna gabonaexportját bonyolító fekete-tengeri kikötők forgalma leállt az orosz katonai akció miatt, így az ukrán gabona a szomszédos kelet-európai országokon keresztül keresett magának utat a külföldi piacokra. Az Európai Unióban jellemző termelői árnál lényegesen olcsóbb ukrán gabona azonban logisztikai problémák miatt a tranzitországokban rekedt és komoly árversenyt támasztott a helyi mezőgazdasági termelőknek.
A fekete-tengeri hajózási útvonalakat tavaly júliusban nyitották meg ismét az ukrán gabonaszállítások előtt az Ukrajna, Oroszország, Törökország és az ENSZ között létrejött megállapodásnak köszönhetően.
Frissítés: A tótok tovább szigorítottak
Szlovákia ideiglenesen leállítja az Ukrajnából származó gabona és néhány más termék behozatalát - közölte a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI pozsonyi irodájával hétfőn.
A behozatal leállításáról hétfői online ülésén hozott döntést az ügyvezető kormány - jelentette be sajtótájékoztatóján Samuel Vlcan, a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca ügyvezető minisztere, aki azt is elmondta: a behozatali stop április 19-én lép hatályba.
Vlcan a döntést az agrárszektor, illetve a fogyasztók egészségének védelmének szükségességével indokolta.
A hétfői tájékoztatás szerint a behozatali tilalom a gabonán kívül több más, Ukrajnából származó termékre is vonatkozik majd, köztük a cukorra, a vetőmagokra, a szárított takarmányra, a komlóra, a lenre, a kenderre, a zöldségekre és gyümölcsökre, illetve a belőlük készült termékekre, valamint a borra, az etilalkoholra és a mézre is.
A szlovák agrártárca vezetője még pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Pozsonynak az ukrán gabonával kapcsolatos első korlátozó döntését, amely szerint egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltották az ukrán gabona és liszt feldolgozását és felhasználását az országban.
A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a szlovák agrártárca az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az veszélyezteti, sőt ellehetetlenítheti a szlovákiai termelők helyzetét. Ezzel összefüggésben jelezték: a szaktárca már minden - a behozatal szabályozását célzó - törvény adta lehetőségét kihasználta, s további lépések megtételéhez kormányszintű döntésre volt szükség.
(MTI)
2. frissítés: Le Repubblica: Budapest a Kreml előörse
Az Ukrajna melletti európai szolidaritás „megtört” a gabona miatt – olvasható a La Repubblica hasábjain. Bár különböző okokból, Lengyelország és Magyarország most ugyanazon az oldalon találja magát, hiszen mindkét ország megtiltotta az ukrán mezőgazdasági termékek bevitelét.
A lengyel döntést a lap szerint befolyásolja a közelgő választás, míg Orbán döntésének célja, hogy „szétzilálja az európai oroszellenes frontot”. A cikk szerint Budapest lényegében a Kreml egyfajta előőrsét kívánja képviselni az EU szívében.
Brüsszelt mindenekelőtt a Moszkva elleni szövetség gyengülése aggasztja, hiszen a budapesti és varsói pozíció valóban „rendkívüli fegyvert” jelent Putyin javára. Idézik Nagy István agrárminisztert is, aki szerint „a kormány elkötelezett a magyar agrártársadalom érdekeinek képviselete mellett, ezért érdemi uniós intézkedések hiányában megtiltja a búza és olajos magvak behozatalát Ukrajnából”.
(Mandiner nyomán)
3. frissítés: Prága nem tervez tiltást
Csehország egyelőre nem tervezi az ukrán gabona és más ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának betiltását - közölte Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter hétfőn Prágában.
Zdenek Nekula kijelentette: úgy véli, hogy a Lengyelország, Magyarország és Szlovákia által bevezetett behozatali tiltások ellentétesek az egységes európai uniós piac működésével és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) alapszabályzatával. A lengyel, a magyar és a szlovák hatóságok intézkedéseiket országaik piacának és fogyasztóinak védelmével indokolták.
"Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának kérdését a hét végén megvitattam Janusz Wojciechowskyval, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosával. Egyértelműen megerősítette, hogy ezek az egyoldalú tiltások elfogadhatatlanok, ezért a témával a szakminiszterek április 25-én foglalkozni fognak" - mondta Zdenek Nekula.
Az ázsiai körúton lévő Petr Fiala cseh miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: Csehország számára ez a téma "nem annyira intenzív", mint az Ukrajnával határos országok számára. "Az Ukrajnával szomszédos országok azért léptek, mert az ukrán termékek jelentősen csökkentik náluk az árakat, és konkurenciát jelentenek mezőgazdaságaik számára" - mondta a kormányfő újságíróknak. Szerinte Csehországban más a helyzet. "Mi olyan lépéseket teszünk, amelyek csökkenthetik az árakat, és ezzel szolgálatot teszünk a lakosságunknak" - tette hozzá Petr Fiala.
Csehország ugyanakkor megszigorította az országba érkező, illetve az országon áthaladó élelmiszerek ellenőrzését, hogy kiszűrje a problémákat. "Eddig nem találtunk veszélyes mintákat" - mutatott rá Zdenek Nekula.
(MTI)
Kötelezettségszegési eljárás lehet belőle
Pénzügyi szankciókkal járó kötelezettségszegési eljárást is indíthat az Európai Unió Magyarország ellen, mert ideiglenesen megtiltotta az ukrán gabonaimportot – ezt mondta Híradónknak Lattmann Tamás, írja az atv.hu. Nagy István agrárminiszter a döntést korábban azzal indokolta: Magyarország nem kapott támogatást az uniótól, az európai belső gabonapiac pedig összeomlott. Közben az Európai Bizottság bejelentette: a gazdák megsegítésre egy második uniós kompenzációs csomagot készítenek elő.
Ukrajna a világ ötödik legnagyobb exportőre, ám a háború miatt a tengeri szállítás a közel-keleti és afrikai országok felé leállt. Ezért Európán keresztül úgynevezett szolidaritási folyosón keresztül exportálták a terményt. Csakhogy az időközben - uniós döntés hatására - vámmentessé vált ukrán gabona lenyomta az árakat. Az olcsó termények Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Romániában és Bulgáriában rekedtek.
A hat közép-európai ország az Unióhoz fordult segítségért. A rendkívüli támogatást három ország kapta meg, Magyarország nem volt köztük. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a döntést pár hete tévesnek nevezte.
Magyarország lépett, Lengyelország és Szlovákia után: június 30-ig kitiltotta piacáról az ukrán gabonát. A döntést az agrárminiszter meg is indokolta: hatalmas károkat okoz az ukrán gabonadömping a gazdáknak.
"Az európai belső gabonapiac teljesen összeomlott. Összeomlott azért, mert az Ukrajnából származó gabona az eltérő termelésű követelmények és szabályozások miatt sokkal olcsóbban előállítható. Egészen konkrétan fele áron, mint amit az európai gazdák tudnak" - fogalmazott Nagy István.
Az Európai Bizottság a tagállamok egyoldalú kereskedelmi intézkedéseit elfogadhatatlanok nevezte, mert a kereskedelempolitika az EU kizárólagos hatásköre. A nemzetközi jogász szerint az importtilalom miatt az Unió kötelezettségszegési eljárást is indíthat Magyarország ellen, de ez alapvetően egy elég hosszú folyamat. Lattmann Tamás úgy látja:
a kormány valószínűleg arra számít, hogy lesz egy uniós szintű lépés, amire június végéig sor kerül, és akkor valószínűleg a Bizottság nem fogja megindítani ezt a kötelezettségszegési eljárást.
Az Európai Bizottság szóvivője hétfőn bejelentette, hogy egy második csomagon dolgoznak, részleteket azonban még nem tudni erről. Ujhelyi István úgy véli, a kormány kaphatott volna támogatást már az első körben is, de úgy tudja rossz dokumentumokat adtak le.
"Két lehetőség van: vagy egyszerűen bénáztak, és rosszul nyújtották be a pályázatot, vagy nem valós tartalmú dokumentációs tartalmakat adtak le, amit nem tudott támogatni az Európai Bizottság, tehát meg akarták vezetni az Európai Uniót" - mondta az EP-képviselő, hozzátéve: mindent meg kell tenni a sikeres pályázatért, és hogy az átmeneti importtilalom minél előbb véget érhessen.
Korábban írtuk: