A szöuli önkormányzat tévesen küldött ki szerdán vészjelzést a városban élők mobiltelefonjaira, amelyben arra szólította fel a szöuliakat, hogy az észak-koreai rakétakilövés miatt készüljenek fel a város elhagyására.
A riasztást helyi idő szerint reggel 6.41 órakor küldték el minden szöulinak, kilenc perccel azután, hogy a hadsereg bejelentette: Észak-Korea felbocsátott egy műholdat szállító rakétát. A belügyminisztérium azonban 22 perccel később visszavonta a riasztást, mondván, tévedés történt.
Egy minisztériumi tisztviselő lehetséges krízishelyzet kezelésére elrendelt sürgősségi intézkedésnek minősítette a riasztást, "miközben az észak-koreai kilövés kockázati szintjét még nem sikerült azonosítani". Szöul azonban nem tartozott az északi-koreai rakétakilövés miatt riasztott körzetek közé - fűzte hozzá, elismerve, hogy a riasztás túl későn is érkezett, és nem pontosították benne, hogy pontosan mi történik.
O Sze Hun, Szöul főpolgármestere bocsánatot kért a város lakóitól a "zavarkeltésért". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a riasztást nem tévedésből adták ki, úgy ítélték meg, hogy azonnali cselekvésre van szükség, mivel Észak-Korea ezúttal Dél-Korea irányába indított rakétát, szemben a korábbiakkal, amikor a kilövések általában a Keleti-tenger felé irányultak.
"A sürgősségi üzenet lehetett egy szolgálatban lévő illetékes túlreagálásának eredménye, de megítélésem szerint nem volt hiba a kiküldése. Biztonsági kérdésben nem köthetünk kompromisszumot, elvünk pedig, hogy a megfelelő módon reagáljunk, még ha az túlzónak is tűnhet" - mondta.
Észak-Korea a héten erősítette meg, hogy május 31. és június 11. között műholdat tervez fellőni, a bejelentés ellen Japán és Dél-Korea mellett az Egyesült Államok is tiltakozott. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerdán jelentette, hogy a katonai felderítő műhold aznapi fellövése után nem sokkal az eszköz a Koreai-félsziget nyugati partjainál a Sárga-tengerbe zuhant. A kudarc okát vizsgálják - tették hozzá.
(MTI)