Szeptember 8-án gyújtogatásos szabotázskísérlet történt a Hamburgot és Berlint összekötő vasútvonal ellen. A rendőrség tájékoztatása szerint péntek este Hamburg város területén három helyen gyújtottak fel kábelaknákat a vasútvonalakon. Az eset következtében 30 vonatot részben vagy teljesen törölni kellett. A támadás elkövetését a németországi Anifa vállalta magára.
A politikai indíttatású gyújtogatás után a szövetségi főügyész vette át a nyomozást. A karlsruhei hatóságok bűnszervezetalapítás gyanúja miatt nyomoznak – közölte a dpa hírügynökség szóvivője.
Zoom
Eleink még tudták, hogy hogyan kell bánni a kommunistákkal
A pályát másnap sikerült helyreállítani a német vasúttársaság szakembereinek. "A távolsági vonatok ismét mindkét irányban közlekednek” – mondta a társaság szóvivője. A hosszú lezárások miatt azonban a nap folyamán továbbra is előfordulhatnak egyedi késések. Délelőtt a sérült rendszereken még hátralévő munkálatokat kellett elvégezniük a technikusoknak. Addig az utazókat Uelzenen vagy Hannoveren keresztül irányították át.
Volker Wissing a szabaddemokrata szövetségi közlekedési miniszter (FDP) a jogállamiság következetes fellépésére szólított fel. "Az ilyen támadások a terrorizmus egyik formája" - mondta Wissing. Nancy Faeser (SPD) szövetségi belügyminiszter, aki bizonyíthatóan kötődik az Antifa mozgalomhoz, csak egy erőtlen nyilatkozatot tett, de a baloldali szélsőségeseket abban sem említette meg. Faeser a Bild am Sonntagnak elmondta, hogy a vasúti infrastruktúrát jobban meg kell védeni. Jövőre 9000-ről 11000-re emelnék a kamerák számát a vasúti rendszereken.
A német vasutat az elmúlt időben több szabotázs és rongálási kísérlet is akadályozta, hogy közfeladatot kiszolgáló funkcióját ellássa.
2022. október 8-án a Herne melletti vasútvonalon, valamint Berlinben több kábelaknát is felnyitottak és a hírközlési optikai kábeleket elvágtak. Ennek eredményeként a Deutsche Bahn GSM-R rádióhálózata teljesen meghibásodott Észak-Németország egyes részein. Többek között már nem lehetett rádiós kommunikációt folytatni az irányítóközpontok és a vonatok között.
Zoom
Múlt pénteken rendőrök biztosítottak egy tetthelyet Hamburg Lokstedt kerületében, egy vasúti töltésen
Idén szeptemberben pedig több vonaton is manipulálták az elektromos aljzatokat. Szeptember 4-én egy 63 éves nőt ért áramütés a manipulált konnektor miatt.
A németországi sajtó csupán vandalizmusról ír, mintha olyan alapvető infrastruktúra elleni összehangolt akció, mint az ország fővárosát a legfontosabb kikötővárossal összekötő vasútvonal elleni támadás, csupán valami bagatell dolog lenne, miközben csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy nem történt súlyos tragédia. Az anyagi kár így is jelentős, ha csak a forgalomban fellépő zavar miatti kimaradásokat és késéseket is vesszük figyelembe.
Az akciót a németországi Antifához kapcsolódó Indymedián ismerték be a kommunisták, a felforgató vörös terroristák büszkén kürtölik világgá:
Szeptember 7-én éjszaka Hamburgban szabotáltuk a kapitalista infrastruktúra artériáit. Az áruszállítás több kritikus pontját választottuk, és ebben az esetben úgy döntöttünk, hogy az útvonal nem személyszállításra használt szakaszaira szorítkozunk. Néhány liter benzin a síneken lévő kábelaknákban hosszú távú meghibásodásokhoz vagy korlátozásokhoz vezethet a beszerzett nyersanyagok szállításában, például a neokoloniális kizsákmányolás és a földpusztító extraktivizmus során. Évente több millió tonna árut és nyersanyagot kezelnek Hamburgban, ami növeli a globális Észak kizsákmányolóinak gazdagságát az úgynevezett globális Dél rovására. Valóságos horpadást akartunk tenni ezen a gépezeten. Ugyanakkor szolidaritásunkat fejezzük ki az ipari pusztulás által világszerte sújtott közösségekkel, valamint azokkal, akik a kapitalizmus és az állam elleni harcért rács mögött vannak. Mi is csatlakozunk a mexikói „Tren Maya” infrastrukturális projekt elleni kiszélesedő küzdelemhez olyan német cégek részvételével, mint a Deutsche Bahn, amelynek infrastruktúráját itt is megfelelő célpontnak látjuk szolidaritásunk kifejezésére.
Hamburg egy kapitalista metropolisz, amelyben sok kiskereskedelmi lánc fut össze. Ha fel akarjuk számolni a kapitalizmust, miért nem kezdjük itt, az azt támogató infrastruktúrával? Rendkívül egyszerű eszközökkel, amelyek néha meglepően nagy hatással vannak egy aligha mindenhol védhető hálózatra? A szabotázst valódi támadásnak tekintjük a kizsákmányoló rendszer ellen, kísérletnek, de egyben javaslatnak is a neokolonializmus és az éghajlat pusztítása elleni helyi harcok fokozására.
A globális kapitalizmus továbbra is elpusztítja ezt a bolygót, akár fosszilis tüzelőanyagokkal, akár a Föld új „zöld” kizsákmányolásával. Továbbra is fegyverrel és szögesdróttal fogja megvédeni vagyonának igazságtalanságát a kirekesztettekkel szemben. Forradalmárokként felelősségünknek tekintjük, hogy megtámadjuk a globális Észak gazdagságát. Lehetőség szerint szabotálni kell a kapitalista ipar további létezését annak szívében.
A fentiekből láthatjuk, hogy az Antifa önmagát militáns szélsőbaloldali szervezetként deklarálja, valamint nem csak elfogadhatónak tartja az aljas terrort, de büszkén buzdít is rá.
Ahogy korábban, úgy most sem mulasztom el, hogy felidézzem: a Fidesz-KDNP csuklóból utasította el az Európai Ügyek Bizottságában Toroczkai László azon javaslatát, hogy vegyék tárgysorozatba az Antifa terrorszervezetté nyilvánítását. A kezdeményezést a Fidesz-KDNP bizottsági tagok nem támogatták, dr. Juhász Hajnalka szerint „Magyarországon nincs hivatalos Antifa szervezet.”
Talán ideje lenne, hogy a kormány tököt növesszen magának, és fellépjen a hazai szélsőbaloldali extrémistákkal szemben, amíg nem fajul idáig a dolog. Kezdhetnék mondjuk az Antifaino Budapest nevű okádékoldal sötétben bujkáló rémhírterjesztőinek beazonosításával. Persze nincs ilyenre idő a zsidó reneszánsz alatt.
KG
(Kuruc.info)