Horvátország nincs kitéve a migránsok tömeges és ellenőrizetlen beáramlásának, nem volt és nem is lesz az illegális bevándorlók fogadóállomása - jelentette ki Davor Bozinovic horvát belügyminiszter csütörtökön a parlamentben (szábor), és továbbra is elutasította a hadsereg bevethetőségének lehetőségét az államhatárok védelmében.
A tárcavezető a kormány illegális migrációval kapcsolatos jelentését ismertette a képviselőkkel a Horvátország január elsejei csatlakozása óta eltelt időszakra vonatkozóan.
Elmondta: Horvátországban az év első tíz hónapjában 62 500 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami 75 százalékkal több a tavalyi év azonos időszakához képest. Ugyanakkor jelezte: az elmúlt két hónapban visszaesés volt tapasztalható. Szeptemberben augusztushoz képest hét százalékkal, októberben szeptemberhez képest 45 százalékkal, tavaly októberhez képest pedig 51 százalékkal csökkent a határsértések száma - hangsúlyozta.
Hozzátette továbbá, hogy idén 60 440-en jelezték nemzetközi védelem iránti szándékukat, több mint ötször annyian, mint a tavalyi év során. Szavai szerint ugyanakkor csak 1400-an nyújtották be a menedékkérelmüket, a túlnyomó többség pedig időközben elhagyta Horvátországot.
A parlamenti vita alatt a horvát jobboldali ellenzéki pártok megismételték korábbi álláspontjukat, miszerint ki kell vezényelni a hadsereget a határ kritikus pontjaira, míg a baloldali ellenzéki pártok úgy vélték: a migránsok nem jelentenek veszélyt Horvátországra nézve.
Marijan Pavlicek szuverenista képviselő szerint a horvát határ olyan "lyukas, mint a svájci sajt", a migránsok pedig ellenőrizetlenül járnak-kelnek az országban.
Marin Miletic, a konzervatív Híd (Most) párt országgyűlési képviselője rámutatott: "látjuk, mi történik Európában, Svédországban, Dániában, hogyan ég Franciaország - azt akarjuk, hogy Horvátország biztonságos ország maradjon, a hadsereg pedig vonuljon ki a határ kritikus pontjaira, és akadályozza meg a migránsok beáramlását".
Domagoj Hajdukovic szociáldemokrata képviselő viszont úgy vélte: a katonaság kivezénylése az államhatárokra megkérdőjelezné a rendőrség munkáját. "Mit csinálna a katonaság a határon, rálőne az emberekre?" - tette fel a kérdést.
Bozinovic válaszában azt mondta: idén 62 ezer illegális határátlépést regisztráltak, 2015-ben és 2016-ban tízszer többet, csaknem 700 ezret, és a katonaság akkor sem védte a határokat, nem is kereste senki, hogy kivezényeljék őket.
"A horvát rendőrség el tudja látni, és el is látja ezt a feladatot, az egyik leghatékonyabb és legalkalmasabb határrendészetről van szó Európában, amely garantálni tudja az állampolgárok biztonságát" - fogalmazott a miniszter.
(MTI)