Irán "visszafogottságot tanúsított" az Izrael ellen intézett drón- és rakétatámadás során, mely a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására volt válasz - jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő.
Sajtótájékoztatóján Nasszer Kanaáni leszögezte: a nyugati országoknak értékelniük kellene ezt a "visszafogottságot" ahelyett, hogy tiltakoznak, és újabb szankciókkal fenyegetőznek.
Az iráni Forradalmi Gárda szombat éjjel intézett drón- és rakétatámadást Izrael ellen. Az iráni művelet ellen felemelte a szavát a többi között az Egyesült Államok, Németország és Franciaország is, a világ hét legfejlettebb iparú országa (G7) és az Európai Unió (EU) pedig újabb szankciókat helyezett kilátásba.
A szóvivő emellett hétfőn aláhúzta, hogy Irán semmiféle előzetes megbeszélést nem folytatott a művelet előtt egyetlen országgal sem, és Teherán "nem akarja szítani a feszültséget a térségben".
Az iráni válaszcsapást szükségesnek és arányosnak nevezte, mely, mint mondta, katonai létesítmények ellen irányult.
Kanaáni kitért az MSC Aries nevű teherhajóra is, melyet a Forradalmi Gárda különleges erői szombaton vontak ellenőrzésük alá a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalának számító Hormuzi-szorosban, és azt mondta, a hajót "a tengeri jog megsértése miatt" foglalták le. "Kétség sem férhet ahhoz sem, hogy a hajó kapcsolatban állt Izraellel" - közölte, hozzátéve, hogy az MSC Ariest - mely szerinte nem válaszolt az iráni hatóságok hívására - iráni vizekre vontatták.
(MTI)