Georgia (Grúzia - a szerk.) államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta az ország törvényhozása által kedden elfogadott, a "külföldi ügynökökről" szóló törvényt, amely ellen hetekig tüntettek Tbilisziben.
Szalome Zurabisvili elnök már korábban bírálta a kormányzó Georgiai Álom - Demokratikus Georgia kormánypárt által beterjesztett törvény elfogadását, csütörtökön pedig jelezte, hogy élni fog vétójogával.
A georgiai elnök szombaton azzal indokolta döntését, hogy a törvény ellentétes az ország alkotmányával, és szembemegy "minden európai normával".
A vitatott törvény előírja, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről kapják, külföldi ügynökként regisztráltassák magukat. A kormány szerint a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a "káros külföldi szereplőknek" az ország destabilizálására vonatkozó törekvéseit.
A kormánypárt elegendő többséggel rendelkezik ahhoz, hogy felülbírálja Zurabisvili vétóját, és várhatóan ezt a következő napokban meg is teszi.
Az ellenzék és nyugati diplomaták a törvény elfogadásával kapcsolatban korábban arra figyelmeztettek, hogy az hátráltatja a 3,7 millió lakosú köztársaság európai uniós integrációját.
(MTI)