Életfogytig tartó börtönbüntetést szabott ki pénteken a párizsi esküdtbíróság a szíriai rezsim három egykori magas rangú vezetőjére, akinek köze volt emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűntettek elkövetéséhez.
A három vádlott szíriai vezető a damaszkuszi rezsim titkosszolgálatánál dolgozott, jelenleg is Szíriában tartózkodhatnak, az eljárást Párizsban távollétükben folytatták le. A vád az volt ellenük, hogy - a szíriai rezsim hierarchiájában betöltött pozíciójuknál fogva - részt vettek két francia-szíriai állampolgár sérelmére elkövetett kínzásokban.
Az egyik elítélt Ali Mamluk, a szíriai nemzeti közbiztonsági iroda volt vezetője, korábban a szíriai titkosszolgálatok irányítója, a második Dzsamil Hasszán, a szíriai légierő egykori hírszerzési vezetője, a harmadik pedig Abdel Szalam, aki a légierő hírszerzésének egyik volt damaszkuszi irányítója.
A párizsi esküdtbíróság elrendelte az elítéltekre korábban kiadott nemzetközi elfogatóparancs hatályának fenntartását. Ha a jövőben egy nap ténylegesen őrizetbe kerülnek, akkor elfogadhatják a rájuk kiszabott büntetést, vagy panaszt nyújthatnak be ellene, amely esetben a jelenlétükben első fokon új eljárást kell lefolytatni az ügyükben.
A francia igazságszolgáltatás azzal gyanúsította meg a három szíriai vezetőt, hogy részt vettek két, 2013-ban eltűnt és 2018-ban halottnak nyilvánított francia-szíriai állampolgár sérelmére elkövetett kínzásokban. Az ügyben a párizsi ügyészég 2015-ben indított előzetes eljárást, miután egy Franciaországban élő francia-szíriai állampolgár feljelentést tett két hozzátartozójának eltűnése miatt. Mazen és Patrick Dabbagh, apa és fia 2013-ban Damaszkuszban tűnt el, miután a szíriai titkosszolgálatok letartóztatták őket. Az 57 éves Mazzen Dabbagh a damaszkuszi francia gimnázium oktatási tanácsadója volt, 20 éves fia bölcsészhallgató.
A két férfi nyomára a szíriai katonai rendőrség César álnéven ismert volt fotósa segítségével bukkant rá a francia ügyészség. A Szíriából 2013-ban elmenekült fotós 55 ezer felvételt csempészett ki megkínzott emberekről, a világ ekkor értesült arról, hogy a rezsim mit tesz a bebörtönzött ellenfeleivel.
A nyomozás arra derített fényt, hogy apát és fiát 2013 novemberében a szíriai légierő hírszerzéséhez tartozó tisztek tartóztatták le Damaszkuszban, és a rezsim kínzóhelyének számító al-Mezzeh börtönbe szállították őket, ahonnan Mazen és Patrick Dabbagh egyetlen alkalommal sem tudott hírt adni magáról. A rezsim 2018 nyarán nyilvánította őket halottnak.
A szíriai rezsim vezetői ellen Franciaországon kívül Németországban, Hollandiában és Nagy Britanniában is indultak hasonló eljárások.
(MTI)