/Bővített hír./
Szombat délelőtt még mindig nem találták meg a hatóságok azt a gyanúsítottat, aki előző este leszúrt három embert és sokakat megsebesített a németországi Solingenben egy fesztiválon. Az országot sokkolta az eset, több vezető politikus reagált rá.
A rendőrség szóvivője szombaton közölte, hogy a sebesültek száma nyolc, közülük ötnek súlyos az állapota. A gyanúsítottról nagyon kevés információ áll rendelkezésre, hollétéről semmi.
Olaf Scholz német kancellár kifejezte megdöbbenését a késes támadás miatt, és hangsúlyozta, hogy "az elkövetőt gyorsan el kell fogni, és a törvény teljes szigorával le kell rá sújtani". "A solingeni támadás szörnyű bűneset, teljesen felzaklatott. Gyászoljuk az áldozatokat és együttérzünk a családjukkal. A sebesülteknek mielőbbi felépülést kívánok - írta Scholz az X-en.
Zoom
Fotók: Thilo Schmülgen / Reuters
Nancy Faeser belügyminiszter - szintén az X-en - kijelentette: a német hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elfogják a brutális támadás elkövetőjét, és tisztázzák a bűncselekmény indítékát. A miniszter a szövetségi kormány támogatásáról biztosította Észak-Rajna-Vesztfália rendőrségét munkájában. Hozzáfűzte, hogy az ügyben folyamatos kapcsolatban áll Herbert Reul tartományi belügyminiszterrel.
Frank-Walter Steinmeier német elnök is hasonlókat írt közleményében, mint a kancellár. "Fogjunk össze a gyűlölet és az erőszak ellen!" - tette hozzá.
Korábban a Bild című újság arról számolt be, hogy a támadó találomra választotta ki áldozatait.
Philipp Müller, a városi jog megszerzésének 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség egyik szervezője a péntek késő este történt támadás után a színpadról arra kérte az embereket, hogy próbálják megőrizni nyugalmukat, de "tartsák nyitva a szemüket, mert sajnos az elkövetőt még nem sikerült elfogni".
Németországban az utóbbi időben megnőtt a késes támadások száma, ami aggasztja a társadalmat. Egyelőre még csak javasolta a belügyminiszter, hogy szigorítsák a közterületen birtokolható szúró-vágó eszközökre vonatkozó szabályozást: 12 centiméteres élhosszússág helyett csak 6 centiméteres legyen megengedhető.
A Bild személyleírást is közölt az elkövetőről, amely alapján "déli megjelenésű". Tehát csak idő kérdése, hogy pszichés problémává minősítsék az esetet.
Frissítés: Találtak egy gyanús kést és egy túl sokat tudó kamaszt
Megtalálhatták a Solingenben péntek este három embert halálra késelő és legkevesebb nyolc további embert megsebesítő támadó kését, de az elkövető után még mindig városszerte folyik a keresés - jelentették be a német hatóságok szombaton.
Marcus Caspers, a düsseldorfi ügyészi hivatal terrorizmus elleni csoportjának szóvivője szombat délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: egyelőre nem tudják kizárni, hogy terrorcselekmény történt.
Szombat reggel őrizetbe vettek egy 15 éves fiút, aki a gyanú szerint tudott a tervezett merényletről, de nem értesítette a hatóságokat - hangzott el a sajtótájékoztatón. Vizsgálják, hogy a fiúnak köze lehetett-e a támadáshoz, viszont hozzátették, hogy nem ő volt a támadó.
A rendőrség által kiadott közlemény szerint tovább folyik a támadásban megsebesült áldozatok és a szemtanúk kikérdezése. A szemtanúk az általuk készített felvételeket és más információkat online is feltölthetik a nyomozás elősegítésére létrehozott rendőrségi honlapra.
A rendőrség közlése szerint magányos elkövető után folyik a keresés. A tájékoztatón csak annyit árultak el a halálos áldozatokról, hogy egy 67 és egy 56 éves férfiról, valamint egy 56 éves nőről van szó.
Thorsten Fleiss helyi rendőrparancsnok közölte: az ejtett sebek és a köztéri kamerák által készített, de nehezen kivehető felvételek alapján a támadó találomra választotta ki áldozatait, és kifejezetten a nyakukon akarta megsebesíteni őket. A támadóról viszont egyelőre nem tudnak olyan felvételt közölni, amely segítene az azonosításában - tette hozzá.
Mivel az elkövető még szökésben van, a hatóságok óvatosságra intették a gyilkosság helyszínén virágokat elhelyező gyászolókat.
Tim Kurzbach, a város polgármestere szombaton a gyilkosság helyszíne mellett tartott sajtótájékoztatót, és szintén kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. Mint mondta: Solingent letaglózta a félelem és a gyász.
A Solingen városi rangra emelkedésének 650. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepen a késes támadó a város főterén, egy színpad előtt álló tömegben gyilkolt meg három embert, és sebesített meg legkevesebb további nyolcat, közülük ötöt súlyosan.
A támadást követően a fesztivál további rendezvényeit lefújták.
A sokszínűség fesztiválja néven ment az évforduló
Erről több médium is beszámolt a támadás kapcsán, bár nem részletezik, hogy ez mit takart.
2. frissítés: Az Iszlám Állam örömmel vette a nevére a támadást
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget szombaton a németországi Solingenben pénteken elkövetett késes támadásért, amelynek három halálos áldozata volt.
A terrorista csoport Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy "bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért". A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal.
Zoom
A pénteki támadás, amelyben az elkövető három embert megölt és nyolc továbbit megsebesített, Solingen központjában történt, ahol egy fesztiválon a város 650. évfordulóját ünnepelték. A hatóságok tájékoztatása szerint a halálos áldozatok között két férfi, egy 67 és 56 éves, valamint egy 56 éves nő volt.
A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető után. A szombaton megtartott sajtóértekezleten bejelentették, hogy őrizetbe vettek egy 15 éves fiút. A rendőrség vizsgálja, hogy kapcsolatban állhatott-e az elkövetővel.
3. frissítés: "Menekült"szálláson történt egy újabb őrizetbe vétel
A Süddeutsche Zeitung a német DPA hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a rendőrség átkutatott egy "menekült"szállást Solingen belvárosában. A rendőrség szóvivője azt mondta: információkat kaptak, és ezek alapján végeztek házkutatást a szálláson. Az akcióban a rendőrség különleges bevetési egysége is részt vett. Itt a késes támadással összefüggésben őrizetbe vettek egy embert.
4. frissítés: elfogták a "menekültet"
A német hatóságok vasárnap kora reggel megerősítették a nyugat-németországi Solingen városában elkövetett késeléses ámokfutás fő gyanúsítottjának elfogását.
A 26 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését - közölték a hatóságok.
A düsseldorfi rendőrség és a szövetségi ügyészség közölte: "ennek a személynek az érintettsége jelenleg intenzív vizsgálat tárgyát képezi".
Egy állami tisztviselő szombat késő este a német televízióban jelentette be annak a férfinak az elfogását, akit a hatóságok a támadás óta eltelt 24 órában kerestek.
A Der Spiegel hírmagazin korábban azonosítatlan biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a gyanúsított szíriai volt, és a ruhája vérrel volt összekenve. A rendőrség ezt nem kívánta azonnal kommentálni.
(Kuruc.info - MTI - Telex nyomán)