A külföldről érkező diákok és munkavállalók számának növekedése miatt - amely jelentősen hozzájárult az utóbbi években a lakbérek emelkedéséhez - Ausztrália 2025-től az egyetemeire és képzéseire beiratkozók számának drasztikus korlátozását tervezi .
A közlemény szerint a jövő évben beiratkozó külföldi hallgatók száma legfeljebb 270 ezer fő lehet - áll a kormány közleményében.
"Jelenleg mintegy 10 százalékkal több külföldi diák tanul az egyetemeken, mint a koronavírus-járvány előtt, és körülbelül 50 százalékkal többen érkeznek a magán szakképzések és képzések keretében" - idézte az adatokat Jason Clare oktatási miniszter.
Ausztráliában tavaly óta építik le azokat az engedményeket, többek között a beutazással kapcsolatban, amelyeket a pandémia miatt vezettek be a gazdaság életben tartására.
A tervezett korlátozás szerint 2025-től legfeljebb 145 ezer külföldi diákot vesznek fel az ausztrál egyetemekre, a szakmai és egyéb képzéseken pedig 95 ezer külföldit fogadnak.
David Lloyd, a Universities Australia egyetemi szervezet elnöke ugyanakkor közleményében hangsúlyozta, hogy miközben elismerik, hogy a kormánynak joga van a bevándorlók számának ellenőrzésére, az nem mehet egy gazdaságilag olyan fontos ágazat kárára, mint az oktatás.
A külföldi hallgatók oktatása Ausztrália negyedik vezető exportcikkének számít, a 2022-2023-as pénzügyi évben 36,4 milliárd ausztrál dollárt (8711 milliárd forintot) hozott az ország gazdaságának. Lloyd szerint a szóban forgó évben a gazdasági növekedés több mint felét adta a szektor.
A közvéleménykutatások szerint azonban sokan aggódnak amiatt, hogy a külföldi diákok és munkavállalók beáramlása túl nagy nyomást gyakorol a lakáspiacra.
A 2023. szeptember 30-át megelőző évben rekord számú, 548 ezer bevándorló érkezett az országba, főként diákok Indiából, Kínából és a Fülöp-szigetekről. A migrációs hullám csillapítására a kormány idén júliusban több mint a duplájára emelte a külföldi diákok vízumdíját, és ígéretet tett rá, hogy bezárja azokat a kiskapukat, amelyek lehetővé teszik a tartózkodási engedélyek folyamatos meghosszabbítását.
Az oktatási miniszter szerint a közelmúltban 150 olyan "fantomintézményt" zártak be, amely diákok helyett valójában munkavállalók számára tette lehetővé a belépést Ausztráliába,
(MTI)