Meggyilkoltak egy polgármestert a mexikói Guerrero szövetségi államban vasárnap, napokkal hivatalba lépése után. Alejandro Arcost mindössze hat nappal azután ölték meg, hogy hivatalba lépett a délnyugat-mexikói Chilpancingo város polgármestereként.
A régió kormányzója. Evelyn Saldago a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában megerősítette a gyilkosság hírét, és azt írta: a polgármester elvesztését egész Guerrero gyászolja, az eset felháborodással tölti el a helybelieket.
A hivatalos megerősítés azután született, hogy a WhatsApp üzenetküldő alkalmazáson olyan fotók keringtek, amelyeken egy levágott fej látható egy kisteherautó tetején, és úgy tűnik, hogy az Arcosé. A Reuters brit hírügynökség nem tudta független forrásból ellenőrizni a fotók hitelességét.
Arcos halála mindössze három nappal azután történt, hogy az új városi önkormányzat titkárát, Francisco Tapiát agyonlőtték.
"Fiatal és becsületes tisztviselők voltak, akik a közösségük fejlődésére törekedtek" - írta Alejandro Moreno szenátor a közösségi médiában. Moreno, aki a mexikói PRI politikai párt vezetője, felszólította a szövetségi főügyészséget, hogy vezesse a nyomozást Arcos és Tapia meggyilkolásának ügyében, tekintettel "a Guerreróban uralkodó kormányozhatatlan helyzetre".
Guerrero állam a drogkartellek tevékenysége által leginkább sújtott területek közé tartozik Mexikóban, a régióban tavaly mintegy 1890 gyilkosságot jegyeztek fel.
A június 2-i mexikói választások előtt legalább hat közhivatalra pályázó jelöltet öltek meg az államban.
Arcos közösségi médiában közzétett bejegyzései szerint a polgármester az elmúlt napokban a katasztrófaelhárítási munkálatokat felügyelte, miután a múlt hónapban a John hurrikán súlyos áradásokat okozott a tengerparti üdülőhelyen, Acapulcóban és a környező városokban.
(MTI)