Rendkívüli intézkedéssel betiltotta a kölni rendőrség szombaton a hazafias érzelmű fiatalok délutánra tervezett iszlám-, illetve idegenellenes megmozdulását. A hatósági intézkedésre annak nyomán került sor, hogy a rendezvényt megakadályozni kívánó baloldali anarchista ellentüntetők összetűztek a rendőrökkel, s kövekkel dobálták meg őket. Egy rendőr megsebesült, két anarchistát őrizetbe vettek.
„A kölni polgárok biztonsága fontosabb mindennél” – fogalmazott a betiltás kapcsán a helyi rendőrség szóvivője. Előzőleg több tízezren kezdtek tüntetést a Pro Köln szélsőjobboldalinak nevezett szervezet által kezdeményezett megmozdulás ellen. Mint ismeretes az Európában a fehérek kárára terjeszkedő iszlám Kölnben építi fel legújabb németországi mecsetét, amely – a tervek szerint – magasabb lesz az európai szimbólumnak is nevezhető kölni Dómnál. Ilyen és ehhez hasonló önsorsrontó tervek ellen tiltakoztak volna a Pro Köln szervezet lányai és fiai, ha nem érett volna be szinte teljes mértékben a cionista agymosás Németországban.
(Hír tv nyomán, Kuruc.info)