A bangladesi ideiglenes kormányzat betiltotta az ország legrégebbi pártjának, az Avami Ligának minden tevékenységét, miután Dakkában tömegtüntetéseken követelték az elűzött miniszterelnök, Vazed Haszina pártjának törvényen kívül helyezését.
Aszif Nazrul, az átmeneti kormány jogi tanácsadója szombaton újságíróknak elmondta, hogy a terrorellenes törvény értelmében betiltották az egykori kormánypárt minden - így az internetes - tevékenységét is, amíg a párt és a vezetői ellen el nem indul az eljárás a Nemzetközi Büntetőbíróságon.
A döntést a tanácsadók tanácsa hozta meg rendkívüli ülésén Mohammed Junusz ideiglenes miniszterelnök vezetésével.
Az Avami Liga, amely Mudzsibur Rahman sejk idejében az 1971. évi Pakisztán elleni függetlenségi háborút vezette, évtizedeken át az ország meghatározó ereje volt.
Vazed Haszinát, Mudzsibur Rahman lányát és 1981 óta a párt elnökét tavaly űzték el a hatalomból, miután a kormányzatát a tömeges megmozdulások erőszakos elnyomásával vádolták meg.
Bár a bangladesi rendőrség hivatalosan 44 halottról adott hírt, az ENSZ adatai szerint mintegy 1400 ember veszthette életét a tömegtüntetések heteiben, július 1. és augusztus 15. között, és további több ezren megsebesülhettek.
Vazed Haszina jelenleg Indiában él, gyilkosság vádjával eljárás indult ellene, és több elfogatóparancsot is adtak ki ellene.
(MTI)