Obama új kezdetet hirdetett és leszögezte, hogy az iszlám és az Egyesült Államok nem zárják ki egymást, ellenkezőleg, az iszlám vallás része Amerikának. Az Egyesült Államok elnöke történelmi beszédében megbékélést hirdetett a különböző vallások között.

Az amerikai elnök hét fő pillért jelölt meg beszédében az Egyesült Államok és az iszlám vallás kapcsolatát illetően. Obama először is kiemelte az iszlám kultúra hagyománytiszteletét és vendégszeretetét, majd arabul, „Szálem Aljekum!” köszöntéssel üdvözölte a közönséget. Kiemelte az iszlám vallás és a nyugat viszonyának huszadik századi buktatóit, mint a hidegháború alatti mellőzés, vagy a globalizáció, amit sok muszlim hagyományaik elleni támadásként fogadott.
Obama új kezdetet hirdetett és leszögezte, hogy az iszlám és az Egyesült Államok nem zárják ki egymást, ellenkezőleg, az iszlám vallás része Amerikának. Példaként hozta fel saját életét. Kenyai muszlim apától származik és éveket élt Indonéziában, muszlim környezetben keresztényként, de mint mondta, számtalan más példa létezik még az övén kívül.
Az első ország, mely elismerte az Egyesült Államokat, Marokkó, egy iszlám állam volt, az első muszlim vallású kongresszusi képviselő pedig Thomas Jefferson amerikai elnök könyvtárából származó Koránra esküdött fel. Éppen ezért Obama is feladatának tartja az iszlámmal szembeni sztereotípiák elleni harcot.
A beszéd felfűzhető arra a láncra, melyben az elnök az amerikai, és a nemzetközi közvéleményt mélyen érintő témákkal kapcsolatban tartott beszédei alkotnak. A Notre Dame katolikus egyetemen a nők abortuszhoz való jogáról beszélt, míg a guantnamói börtöntábort téves kísérletnek nevezte, amikor az amerikai alkotmány eredeti írott példánya előtt tartott beszédet.
Törökországi látogatásakor tartott beszédében leszögezte, hogy az Egyesült Államok soha nem a muszlim vallás ellen vívott harcot és a jövőben sem fogja elkövetni ezt a hibát.

A beszédet eredetileg a Barack Obama beiktatását követő első száz napban tervezték megtartani, azonban ez logisztikai és biztonsági problémák miatt meghiúsult.
Az elnökhöz úgy látszik eljutottak azok a hangok, melyek egy általános, felületes beszéd helyet konkrét válaszokat akartak hallani. Obama hét fontos téma köré építette beszédét és ki is emelte, hogy csupán a közös alapok, a béke, a kultúra és a hagyományok megemlítése még nem old meg semmit.
"Szélsőségesek" fenyegetése
Elsőként újra hangsúlyozta, amit az év elején Ankarában tartott beszédében is elmondott, hogy az Egyesült Államok nincs és soha nem is lesz háborúban az iszlám vallással. Ugyanakkor a szélsőségesek által civilek ellen végrehajtott gyilkosságokkal szemben mindig keményen vissza fognak vágni.
Az elnök Afganisztánt szóba hozva kijelentette, hogy a tálibok és az Al-kaida elleni Afganisztánban vívott harc nem választás kérdése volt, mint Irak. A "terrorszervezet" működésének célja minél több amerikai civil meggyilkolása volt, ezt pedig meg kellett akadályozni.
Obama tisztában van vele, hogy a katonai jelenlét önmagában nem jelent gyógyszert az afgán helyzetre, ezért bejelentette, hogy évi ötmillió dollárral támogatja az Egyesült Államok a pakisztáni és az afgán területen hontalanná váltakat, valamint iskolák és közintézmények építését. Az elnök megerősítette, hogy az USA bezárja a guantanamói fogolytábort a jövő év elején.
Az izraeli-palesztin kérdés
A közel-kelet legmélyebb problémájaként említett témával kapcsolatban Obama először Izrael létezéséhez való elidegeníthetetlen jogát méltatta. Felemlegette a kötelező mítoszt, mely szerint "a holokauszt során hatmillió zsidót öltek meg, gázosítottak el", ennek "tagadása" pedig "alaptalan gyűlöletkeltés". A zsidóknak joguk van önálló államhoz, annak megsemmisítésére való törekvés pedig megengedhetetlen - szögezte le.
Másrészt viszont hangsúlyozta, a palesztinok is sokat szenvedtek az elmúlt hatvan évben. Nem volt lehetőségül nyugalomban és békében élni, hanem menekülttáborokba zsúfolva, munkalehetőség nélkül kellett tengődniük Gázában és sokáig a Nyugati Parton is (Ciszjordániában).
Az amerikai elnök elkötelezte magát a palesztin állam létrejöttének támogatása és a két nép békés együttélésének megteremtése mellett. Ehhez azonban Izraelnek abba kell hagynia a ciszjordániai telepek építését, a palesztinoknak pedig fel kell hagyniuk az erőszak minden formájával - hitegetett.
(MTI nyomán)

Obama tettei és szavai
Teljesen mindegy, miről pofázott ma Barack Obama Kairóban. Mondhat szép szavakat, de remélem, a muszlimok nem dőlnek be a szirénhangoknak. Mert nézzük csak meg, mit tett Obama az elmúlt hónapokban "Amerika és az iszlám világ közötti kapcsolatok helyreállítása érdekében"?
Nos, először is egyetlen egy szóval nem ítélte el az izraeliek brutális agresszióját a Gázai övezet ellen az év elején. Neki nem fájt 1400 palesztin - köztük több száz gyermek - legyilkolása, a foszforbombák és más tiltott fegyverek bevetése az övezetben.
Majd fontos kulcspozíciókba olyan politikusokat helyezett, akik hithű cionisták, és így még csak kiegyensúlyozott álláspontot sem lehet tőlük várni a közel-keleti konfliktusban.
Azután 21 ezer fővel növelte az Afganisztánban állomásozó amerikai haderő létszámát, és számos rakétatámadást hajtott végre Pakisztán nyugati területein, melyek következtében több száz polgári személy - köztük számos gyermek - vesztette életét.
Szó sincs az Irakban állomásozó megszálló haderő kivonásáról, sőt, pillanatnyilag úgy tűnik, évtizedekig a közel-keleti országban maradnak a jenkik.
Az Irán elleni agresszió lehetősége továbbra is a levegőben lóg, és az amerikai elnöknek esze ágában sincs enyhíteni a perzsa állam elleni szankciókon.
Obama, aki most szép szavakkal akarja magához édesgetni a naiv vagy megvesztegethető muzulmánokat, nem járult hozzá a Guantánamón és más amerikai börtönökben elkövetett bűncselekményekről készült felvételek nyilvánosságra hozatalához sem.
A képmutatásban verhetetlen Amerika Obama elnöksége idején is elképesztő összegekkel támogatja az emberi jogokat sárba tipró és a palesztinokat gyilkoló Izraelt, sőt nem is oly rég az amerikai képviselőház és a szenátus a zsidó államnak nyújtott katonai segélyek növelését határozta el.
Obama vezetése alatt az USA tovább pénzeli és így a hatalomban tartja az arab-iszlám világ korrupt diktátorait, akik cserébe Amerika minden kívánságát teljesítik, saját népük érdekeivel pedig a legkevésbé sem törődnek. 
A "szélsőségesek elleni harcról" meg a "demokráciáról" elmondott baromságai annyit sem érnek, hogy egyáltalán érdemes lenne elgondolkodni rajtuk. Az ártatlanokat gyilkoló Amerika és Izrael talán ne oktassa ki a világot arról, ki a "szélsőséges", meg ki a "demokrata".
Obama szavainak a hitele a nullával egyenlő mindaddig, amíg nem cselekszik úgy, ahogyan beszél. Tűnjön el Amerika a muszlim világból, hagyjon fel a diktatúrák és az izraeli terrorállam támogatásával, kérjen bocsánatot az elkövetett háborús bűncselekmények miatt, és azután el lehet kezdeni a békés kapcsolatok kiépítését.
A gyarmatosító, hódító világbirodalom most az elnyomott, meghódított muzulmán népek jóindulatát keresi, hogy ily módon is gyengítse az ellenállás erejét - ennyi és nem több Barack Obama mai kairói beszédének a lényege.  
Perge Ottó - Kuruc.info