Egész Finnország Pekka Haavistón, az északi ország államfőjelöltjén kacag. A Zöld Liga elnökaspiránsát egy helyi újság tesztelte: húsz fényképet mutattak neki a világ vezetőiről, hogy sorolja fel őket név szerint.
A könnyűnek ígérkező feladat azonban kifogott Pekkán: alig néhányat ismert fel közülük. A blama megdöbbentő, hiszen Haavisto olyan politikusokat látva állt tanácstalanul, mint Dimitrij Medvegyev orosz elnök, David Cameron brit miniszterelnök, illetve a szomszédos Svédország kormányfője, Fredrik Reinfeldt.
A tesztet megcsinálták a többi elnökjelölttel is, akik szintén égtek, de nem annyira, mint Haavisto. A legkínosabb pillanat az volt, amikor a jelöltek közül senki sem ismerte fel Andrus Ansipot, a közeli Észtország miniszterelnökét, aki immáron 2005 óta tölti be a posztját. Szintén bonyodalmat okozott a négyesnek kitalálni, ki lehet a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao. De hogy ne legyünk rosszindulatúak: Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt és Hillary Clinton amerikai külügyminisztert mindegyikük elsőre eltalálta. Finnországban január 22-én választják meg az új elnököt, miután lejár Tarja Halonen eddigi államfő mandátuma.
(Bors - ERR News)