A karatés Hárspataki Gábor bronzérmet nyert pénteken a 75 kilogrammosok között a tokiói ötkarikás játékokon.
Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója a Nippon Budokan sportcsarnokban - ahol korábban a cselgáncs küzdelmeit rendezték - két győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel megnyerte a csoportját. Az elődöntőben azzal az azeri Rafael Agajevvel került szembe, akit a sportág egyik legendájának tartanak, és akit még nem sikerült legyőznie.
A 36 éves Agajev 70 kg-ban, majd 75 kg-ban is kétszer nyert világbajnokságot, vb-kről és Eb-kről összesen 30 érme van. A csoportmeccsek során biztosan nyerte első három meccsét, az utolsón azonban kikapott az olasz Luigi Busától, így a második helyen jutott a négy közé.
Hárspataki kisebb sérüléssel küzdött, mivel az amerikai Thomas Scott elleni harcban, a második meccsén eltört az orra.
Az elődöntő kölcsönös ijesztgetéssel kezdőtött, majd Hársfalvi próbált testre rúgni, de ezt Agajev védte, sőt egy lábsöpréssel földre vitte a magyar karatést és meg is ütötte. Videózás után ezért három pontot kapott. Közben a bíró ápolni küldte az Eb-ezüstérmes Hársfalvit orrvérzése miatt. Innentől az MTK sportolója ment előre, de fejre ütéssel Agajev szerzett megint pontot. Egy perccel a vége előtt mindketten testre próbáltak rúgni, a visszajátszás után ezért is az azerinek járt pont, aki így 7-0-ra győzött.
A 25 éves Hárspataki sporttörténelmi sikert ért el, a sportág első magyar olimpiai érmét szerezte.
Portré:
Született: 1996. február 27., Budapest
Klubja: MTK Budapest
Súlycsoportja: 75 kg
Olimpiai eredménye: bronzérmes (2021)
További kiemelkedő eredményei: felnőtt Eb-2. (2018), felnőtt Eb-3. (2017), Európa Játékok-3. (2019), U21-es világbajnok (2015), U21-es Európa-bajnok (2015)
Klubja: MTK Budapest
Súlycsoportja: 75 kg
Olimpiai eredménye: bronzérmes (2021)
További kiemelkedő eredményei: felnőtt Eb-2. (2018), felnőtt Eb-3. (2017), Európa Játékok-3. (2019), U21-es világbajnok (2015), U21-es Európa-bajnok (2015)
Frissítés: Agajev alulmaradt a döntőben
Az elődöntőben Hárspataki Gábort legyőző azeri Rafael Agajev kikapott a fináléban az olasz Luigi Busától pénteken a karatésok 75 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpián.
Hárspataki: inkább 7-6 lett volna reális pontozással, mint 7-0
Szeleburdi, közvetlen emberként jellemezte magát a 75 kilóban olimpiai harmadik karatés Hárspataki Gábor, aki elmondta, még egy-két hétig örül ennek a "gyönyörű" éremnek, aztán a következő feladatokra készül.
Az MTK sportolója az azeri Rafael Agajev elleni elődöntőről úgy vélekedett, ellenfele első akciója nem volt egyértelmű, egyébként szinte mindenre pontot kapott, ő pedig inkább 7-6-os vereséget szenvedett volna, mint 7-0-ást.
Hozzátette, olyan jól sikerült a hathetes felkészülése az olimpiára, hogy annak lett bronzérem a vége.
"Köszönöm a mentáltréneremnek, a sportpszichológusomnak, a személyi edzőmnek, a masszőrömnek, profivá nőtte ki magát ez a stáb egy amatőr sportág mellett" - mondta Hárspataki Gábor.
Elmondta, az MTK javaslatára kezdett el 2018-ban mentáltrénerrel dolgozni.
"Egy hónap után pedig beindult egy éremlavina. Elsősorban a mentális koncentrációban segít nekem sokat, úgy érzem, nyolc meccset is végig tudnék csinálni" - fogalmazott.
Az ötkarikás bronzéremig tartó út szerinte 2016. augusztus 3-án kezdődött, amikor Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a karate bekerült a tokiói programba.
![]() A bronzérmes Hárspataki Gábor, az aranyérmes olasz Luigi Busa, a bronzérmes ukrán Sztanyiszlav Horuna, valamint az ezüstérmes azeri Rafael Agajev (b-j) |
"Akkor az edzőmmel elhatároztuk, hogy szeretnénk részt venni az ötkarikás játékokon. Rengeteg arany-, ezüst- és bronzérmet szereztünk együtt, persze voltak mélypontok is, például, amikor az Európa-bajnokságon az első körben kikaptam. De nagyon jó a kapcsolatunk, mint egy apa-fiú párosnak. Én lelki küzdő alkat vagyok, akinek szüksége van egy ilyen támogatásra" - nyilatkozott a 25 éves karatés, aki magáról azt mondta, szeleburdi, közvetlen ember.
A folytatásról elárulta, még egy-két hétig örül ennek a "gyönyörű éremnek", aztán félreteszi.
"Szeretnék kijutni a 2022-es világjátékokra és jól szerepelni a 2023-as hazai világbajnokságon" - mondta a célokról, kiemelve, reméli a karate mégis benne lesz a 2024-es párizsi olimpia műsorában.
Edzője, Fischer Mihály szerint Hárspataki Gábor jó versenyző típus, akinek nem feltétlenül a végigvitt taktika az erőssége.
"Inkább ösztönös versenyző, nekem az is a szerepem, hogy ilyen helyzetekben kikapcsoljam a fejét" - hangsúlyozta.
Úgy vélte, tanítványa még fiatal, és a következő öt év dönti el, mennyire fog beérni.
"Az út innentől fog kezdődni. A cél, hogy aranyérmet nyerjen a 2023-as hazai vb-n" - jelentette ki.
Korábban írtuk: Tokiói japánveréssel jutott elődöntőbe a karatés Hárspataki Gábor - az érem már biztos
A karatés Hárspataki Gábor bejutott a 75 kilogrammos kategória elődöntőjébe pénteken a tokiói olimpián, így már biztosan érmes.
Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója a Nippon Budokan sportcsarnokban - ahol korábban a cselgáncs küzdelmeit rendezték - az egyiptomi Abdelaziz Abdallával kezdett. Az MTK Eb-ezüstérmes sportolója rögtön a küzdelem elején földre vitte ellenfelét, de ezért nem járt pont. Utána hosszan méregették egymást a felek, majd a magyar karatés dobással próbálkozott, aztán az egyiptomi támadásánál fejre ütésből megszerezte a vezetést jukóval. Az ellenfél edzője videózást kért, ám az ítélet nem változott. Abdalla egyenlítése után Hárspataki újra bevitt egy fejre ütést, ekkor már csak fél perc volt hátra. Az Afrika-bajnok az utolsó másodpercben eltalálta Hárspatakit, de a győzelem az első szerzett pont miatt a magyar versenyzőé lett.
![]() Hárspataki Gábor (kékben) küzd a japán Nisimura Ken ellen a férfi karatésok -75 kilogrammos súlycsoportjának selejtezőjében |
Hárspataki az amerikai Thomas Scott ellen folytatta, aki kikapott első meccsén a japán Nisimura Kentől. A kétszeres pánamerikai bajnok fél perc elteltével egy fejre rúgásból 3-0-ás előnyre tett szert. Hárspataki támadott, megütötte, majd újra, de kapott is egyet, így 4-2-re vezetett Scott. Ismét a magyar karatés talált, az amerikai edzője videózást kért, de a pont járt. A következő visszajátszás viszont már Scottnak kedvezett, és 5-3 lett. Hárspataki ment előre az egyenlítésért, ám egy másodperccel a vége előtt az amerikai megint bevitt egy fejre rúgást, és 8-3-ra nyert.
A 25 éves magyar versenyző számára a vb-harmadik, Európa-bajnok Sztanyiszlav Horuna következett, aki első két meccsét megnyerte. Egyik karatés sem kezdeményezett, így a mérkőzésvezető fél perc, majd másfél perc múlva is mindkét felet figyelmeztette. Sok akcióra ezután sem került sor, 23 mp-cel a vége előtt egy összeakaszkodás után Hárspatakinak vérzett az orra, így rövid ideig ápolni kellett. Az utolsó pillanatban Horuna a földre került, és a magyar karatés megütötte, de videózás után úgy ítélték meg, hogy ez már időn túl történt, a mérkőzés pedig döntetlennel zárult.
Hárspatakinak így a Nisimura Ken ellen nyernie kellett az elődöntőért, a vb-bronzérmes japánt korábban már sikerült legyőznie. Nisimura két győzelemmel és egy vereséggel várta a találkozót, amelyen két perc telt el akció nélkül. Aztán mindketten támadtak, de a hangos kiáltások ellenére egyikük sem talált érvényesen. Már csak 24 mp volt hátra, amikor a japán bevitt egy ütést, és jukót kapott érte. A hátralévő időben próbálta kimozogni Hárspatakit, aki azonban az utolsó másodpercben fejbe rúgta, ezzel 3-1-re megnyerte az összecsapást.
A magyar karatés az élen végzett a csoportban Horuna előtt, ők ketten jutottak az elődöntőbe, amelynek győztesei vívják majd a döntőt, míg a vesztesek bronzérmesek lesznek.
Frissítés: "Azt mondta, rúgjam fejbe" - és így lett
"Egy ilyen első versenyen sok gondolat van az ember fejében. A sportpszichológusom azt mondta, ha túl sok mindenre gondolok, akkor bízzak csak az edzőmben. Ő pedig azt mondta, rúgjam fejbe" - árulta el az utolsó pillanatban elért győzelem receptjét Hárspataki Gábor.
Hozzátette, az amerikai elleni mérkőzésen eltört az orra, mert "belerohant" egy rúgásba.
"Az ukrán ellen is győzni akartam, de az utolsó percben a kezébe ütöttem. Ott is a lehetőségre vártam, mint a japán ellen, akkor sikerült. Körről körre, pontról pontra megyünk előre, most nem az éremre gondolok, hanem a következő meccsre. Döntőbe akarok jutni!" - jelentette ki.
Hárspataki ellenfele a fináléért az azeri Rafael Agajev lesz.
(MTI)