A Kassai téri plébánia közösségi házában összegyűlt kedves nyugdíjasoknak tartott előadást Kubatov Gábor - írja a Hírszerző, melynek újságírója elkísérte Zuglóba a fideszes politikust.



Elhangzott néhány példázat arról, hogy hogyan lehet elképzelni azt az összeget, amely szocialista zsebekben tűnt el az elmúlt években; volt egy kis, messze nem túlzásba vitt triumfálás az SZDSZ eltűnése fölött, hogy aztán rátérjünk az este nyilvánvalóan legfontosabb részére, a Jobbik elleni kirohanásokra - áll a helyszíni beszámolóban, melynek vonatkozó része alább folytatódik.



A Jobbiknak, ha jól értjük, az utóbbi időben megnőtt az arca, és a Fidesz ezt meglehetősen rosszul viseli. Pártigazgatójának például határozottan rossz véleménye van Morvai Krisztináról (a közönségnek is), aki "nemrég még liberális volt, most pedig már-már fasiszta", és ha nem lesz fideszes kétharmad, a Jobbik akkor járul hozzá bármilyen, támogatásán múló változtatáshoz, ha Morvai lesz Magyarország államfője.
Ezt pedig Kubatov Gábor kizárta, ahogy azt is egyértelművé tette, hogy "ha itt Fidesz-kormány lesz, nem lesz itt semmiféle Magyar Gárda", erős és ütőképes rendőrség annál inkább - tudjuk meg a cionista lap beszámolójából.
Kapcsolódó: