Tesztelhette az oldalt, így került a neve a nyilvánosságra hozott adatok közé – ezt mondja az az egykori SZDSZ-es miniszter, akinek a neve szintén napvilágra került, amikor a számítógépkalózok nyilvánossá tették az Ashley Madison nevű házasságtörő oldal tagjainak adatait.
Az adatbázis egy héttel ezelőtt vált elérhetővé, amikor a hackerek feltörték azt, innen kezdve pedig gyakorlatilag bárki el tudja érni, és kutakodni tud a nevek között.
Így találták meg Kákosy Csaba egykori gazdasági és közlekedési miniszter nevét is, azon a listán szerepelt, amely a kliensek fizetési adatait tartalmazta.
Az adatok szerint a Gyurcsány-kormány volt tárcavezetője hitelkártyájával 11 600 forintot fizetett az Ashley Madison oldalán – így használhatta a honlap pluszszolgáltatásait is.
– Annyit tudok a történtekről, amit az újságokban olvastam – mondta el az SZDSZ-es exminiszter, akit alaposan meglepett, hogy az ő neve is az ellopott adatok közt szerepel.

Kákosy Csaba 2007–2008-ig volt miniszter, nős, három gyermeke van. Ma "befektetőként" dolgozik
– Hét éve nem számítok már közszereplőnek, befektetőként dolgozom. Sok internetes projekt kerül elém, és meg szoktam vizsgálni, hogy egyes oldalak hogyan működnek, milyen az üzleti modelljük. Így sok oldalra regisztrálok, hogy megismerjem, hogyan épülnek fel. Arra, hogy ide is regisztráltam volna, konkrétan nem emlékszem - adta elő hihető verzióját az oldal prémium szolgáltatásait igénybe vevő házasságtörő.
A természetesen zsidó Ashley Madison házasságtörő oldal egyik lényeges eleme, hogy a működési mechanizmus és a kezelőfelület megismeréséhez elég csak regisztrálni, sőt még fotót is feltölthetünk magunkról teljesen ingyen. Akár egy komplett adatlapot is készíthetünk nulla forint befektetéssel, amelyet aztán a jóváhagyás után emberek milliói láthatnak. Fizetni csak egyvalamihez kell, ha az ember szeretné igénybe venni az oldal pluszszolgáltatásait. A hölgyektől vagy uraktól érkező üzenetek elolvasásához, vagyis magához a kapcsolatfelvételhez szükség van az úgynevezett kreditekre, amelyek segítségével fizethetünk.
Az adatok szerint a Kákosy Csaba nevű felhasználó a prémium csomagot választotta, amikor fizetett.
– Azért szoktam akár prémium szolgáltatásokra befizetni az ilyen piackutatások alkalmával, mert azok megismerésének ez a legjobb módja – válaszolta Kákosy, aki azt ígérte, utánajár annak, hogy visszaéltek-e a nevével és személyiségi jogaival, s ha szükséges, akár büntetőeljárást is kezdeményez az ügyben.
Az Ashley Madison szerverének feltörése után 37 millió ügyfél adata vált elérhetővé.
(Blikk nyomán)
Kapcsolódó: