Ha a fentiek miatt valaki kíváncsiságból utánanéz, ki ez a szegény holoáldozat, biztosan nem fog csalódni, mivel Fahidi Éva ugyanolyan notórius hazudozó, mint a "túlélők" zöme.

Oskar Gröning a vád szerint az auschwitzi tábor vasútállomásának peronján – a "rámpán" – teljesített szolgálatot, ahol "szétválogatták" a lágerbe deportált embereket. A vádlott állítólag az ő holmijukkal foglalkozott, és a vádhatóság szerint "tudta, hogy a tárgyak tulajdonosait a halálba küldik". A csomagokat eltakarította a rámpáról, hogy "a következő szerelvényen érkező foglyok ne sejthessék, mi következik". Ezután átkutatta a csomagokat, és a bennük talált pénzt átadta az SS illetékeseinek.

Mindehhez Fahidi Éva mint mellékvádló a következőket fűzte hozzá: "Nem számítottam arra, hogy valaha is részt vehetek egy SS perében, aki ott, Auschwitz-Birkenauban volt alkalmazott... A vádlottnak különleges feladata volt, minden egyes beérkező szerelvénynél ott állt a rámpán. Végignézte, ahogy elmegyek előtte. Még 49 embert tudok felsorolni a nagyobb családomból, aki elsétált az orra előtt, és nem élte túl a holokausztot".

Vagyis Fahidi Éva feltehetőleg arra lenne tanú, hogy Oskar Gröning az auschwitzi rámpán a beérkező vonatok utasai csomagjainak elszállítását a helyszínről személyes jelenléte mellett irányította. Azaz a vonatról leszálló Fahidi Éva 70 év elteltével is emlékszik arra, amint ott a rámpán Oskar Gröning vezénylése mellett a csomagjaikat összeszedik és elviszik. És persze a vádlottat is azonosítani tudja. Már önmagában ez elég meseszerűen hangzik, de nézzük meg, mit ír erről az eseményről ő maga a 11 éve elkészült, A Dolgok Lelke c. könyvében, attól biztosan okosabbak leszünk.

"Hajnalban érkeztünk, világosodott. Az állomáson nem volt felirat. Fogalmunk sem volt arról, hol vagyunk. Feltépték a vagon ajtaját, és iszonyatos ordítozás, szitkozódás közepette kicibáltak bennünket a vagonból, aki nem tudott kiszállni, azt kidobták. Végre talaj volt a lábunk alatt, rá lehetett állni. Kinyújtózkodhattunk, jólesett a friss hajnali levegő. Meghatározhatatlan figurák voltak ott, nem is tudtam hova tenni őket. Gusztustalan, szürke-fekete csíkos pizsamát hordtak. Ugyanilyen csíkos anyagból mulatságos tengerészsapka volt a fejükön. Furcsa nyelven ordibáltak, amely hasonlított a németre, de mégsem volt az. Németeket nem is láttam. Úgy tűnt, ezek a csíkos lények itt az urak. Legalábbis úgy rendezkedtek. A csíkosok azt mondták, ne törődjünk a csomagjainkkal, azt majd utánunk hozzák... A németeket is megláttuk végre, néhányan voltak, férfiak, nők vegyesen, ott álltak, amerre különben mi is mentünk, el kellett mennünk előttük... Mi is odaértünk a németek csoportja elé... Barátságosan megszólított egy német úr bennünket, amikor elé értünk, és azt kérdezte: Ikrek vagytok? ...A nagy nyájaskodásnak is vége lett, amint távol kerültünk a szelektálóbizottságtól, mint később megtudtuk, Mengelétől, aki a magyar csoportok nagy részét válogatta. SS Aufseherinek vettek át bennünket... ötös sorokba rendeztek, kergettek és hajszoltak bennünket, ha kellett, ha nem, vittek Brezinkára a fürdőbe."

Tehát kiderült, hogy Fahidi hajnalban érkezett Auschwitzba, amikor még éppen csak világosodott, azaz aligha véshette emlékezetébe az ott lévők arcvonásait. Ráadásul a csomagok sorsának rendezésében saját állítása szerint németek nem is vettek részt, ahogy ő fogalmazott, németeket nem is látott, értelemszerűen Gröninget sem, hacsak az nem öltözött szintén csíkos pizsamás lénynek.

Előadása szerint később is csak a mindenhol és mindenkor jelenlévő Mengelével találkozott a szelektálás során, majd SS-felügyelőnők kísérték őket egy másik táborrészbe. Vagyis valójában nem találkozott Gröninggel, és nyilván halvány fogalma sincs arról, hogy ki az. Ez persze biztosan nem fogja abban akadályozni, hogy mindenféle hazugságot összehordjon a bíróságon, hiszen a gójokkal szembeni legaljasabb fellépését sem gátolja semmilyen erkölcsi parancs.

Fahidi Éva szavahihetőségének teljes hiánya azonban nem csak ebben érhető tetten. Szintén a fenti könyvében a már hivatalosan is a megbukott hololegendák közé sorolt gázüzemű zuhanyról sem felejt el említést tenni: "1944. július 1-jén megérkeztünk Birkenauba. A Birkenau melletti Brezinkán, ahol a fürdő volt, még nem tudtuk, hogy van olyan zuhany is, amelyből víz helyett gáz folyik".

Fahidi nem csupán ilyeneket tud, hanem az Auschwitzban állítólag 1944. augusztus 2-án éjszaka végrehajtott cigányirtás egyik koronatanújaként tartják számon. Könyvében persze erről is szól: "Iszonytató üvöltés, káromkodás, szitkozódás közepette hajtották a cigánylágert a gázba. Vagy talán a nyílt lángba? A cigányok tudták, mi vár rájuk. Visszaemlékezéseim közepette ezen a ponton mindig feltámad bennem a kétely, nem túl élénk fantáziám szüleménye-e az, amit látok magam előtt, még akkor is, ha nem hunyom be a szememet. Mert iszonyatos, tűz okozta világosságra emlékszem, érzem a barakk becsukott ablakán át beszivárgó füst szagát. Brodt Erzsi - ma Szemes Györgyné - azon az éjszakán az ablak mellett feküdt, és kinézett az ablakon. Látta a terpesztett lábakkal álló SS-katonát, amint lángszóróval a kezében rágyújtja az emberekkel teli barakkot a benne lévőkre. Ha az SS kegyetlenségéről volt szó, az még a legszínesebb fantázia szüleményeit is túlszárnyalta."

Tehát Éva néni kissé elbizonytalanodik a cigányok sorsát illetően, nem tudja először eldönteni, hogy a gázba mentek vagy elégtek. De végül segít a barátnő, Brodt Erzsi által elmesélt élmény, aki személyesen látott mindent. Ő pedig azt látta, hogy szegény cigányokra a gonosz nácik lángszóróval rágyújtották a barakkot. Ez aztán a bazi nagy roma holokauszt. Tehát most már nyugodtak lehetünk afelől, hogy a cigányokat élve elégették.

De várjunk csak egy pillanatot. Hősünk előszeretettel ad interjúkat is. Ezekben viszont szintén Brodt Erzsi "szemtanúra" hivatkozva azt mondja, hogy a cigányok gázkamrába kerültek.

Na de hát ilyen szörnyű ez a holokauszt. Még hihetően hazudni sem lehet róla. Tényleg nem lehet könnyű egy "túlélőnek".

Az igazsághoz tartozik még, hogy a perbe fogott Oskar Gröning évekkel ezelőtt a holomaffia szolgálatába állt, talán azt remélve, hogy vénségére békén hagyják. Azonban ismét bebizonyosodott, hogy a bosszú népében megbízni végzetes hiba.

(Skorzeny)