Frissítés: korábban már hírül adtuk, hogyan verseng a Fidesz és az MSZP a szeretett cigányok szavazataiért, most az ügy pikantériájára szeretnénk kitérni. Részletek az MTI anyagából:
Ötpontos, a romák felzárkóztatásával foglalkozó együttműködési megállapodást kötöttek az Összefogás pártjai - jelentették be a szervezetek képviselői vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójukon.
Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke történelmi napnak nevezte a megállapodás megkötését, mondván, "soha ilyen széles összefogásban pártok nem kötelezték el magukat a romaintegráció iránt".
A pártszövetség öt pontban megfogalmazott elképzelései szerint megálljt kell parancsolni a diszkriminációnak, javítani kell az oktatás minőségét és meg kell szüntetni a szegregációt, növelni kell a romák foglalkoztatottságát, az EU-s forrásokat igazságosabban kell elosztani, továbbá csökkenteni kell a gyermekszegénységet.
Teleki László, az MSZP országos elnökségi tagja elmondta: olyan politikai nyilatkozatot alkottak, amely a romák integrációjáról szól. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt 24 évben egyetlen kormány sem tette meg azokat a lépéseket, amelyek a romák felzárkóztatásához szükségesek - mondta.
Hozzátette: a rendszerváltás után rengeteg munkahely szűnt meg, és ez a romákat rendkívüli mértékben sújtotta. "Nem csak romákról van szó, hiszen nagyon sokan, több millióan estek ki a munkaerőpiacról, és a kormányok egyike sem tudta kellőképpen kezelni ezt a problémát" - jegyezte meg.
Tehát akkor nézzük még egyszer, mit mondott Teleki:
1. "Az elmúlt 24 évben egyetlen kormány sem tette meg azokat a lépéseket, amelyek a romák felzárkóztatásához szükségesek."
2. "A kormányok egyike sem tudta kellőképpen kezelni ezt a problémát."
És most lássuk, mit olvashatunk Telekiről az Országgyűlés honlapja alapján:
Zoom
Bizony, ha valaki elfelejtette volna:
1. 2004.10.21. - 2006.06.08.: ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi politikai államtitkár
2. 2002.06.21. - 2004.10.20.: a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára
Avagy, egy klasszikust idézve: "És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig."
A kérdés már csak az, hogy ha saját maguknak is ilyen lesújtó véleményük van a saját "munkájukról", akkor hogy van képük újra kiállni, és megint bizalmat kérni...
(Megfejtés: zsidónak, komcsinak, cigánynak, liberálisnak szégyenérzete, erkölcsi gátlása és jóérzése nincs.)
Korábban írtuk: Elkezdődött a "roma társadalom" (merthogy ilyen is van) szavazataiért való versengés
A Fidesz szerint a baloldalnak 35 nappal a választás előtt jutott eszébe a cigányság helyzete, ami azt mutatja, hogy csak a kampányban foglalkoznak a "roma társadalommal".
Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője fogalmazott így vasárnap Budapesten újságíróknak arra reagálva, hogy a baloldali összefogás pártjai ötpontos, a "romák felzárkóztatásával" foglalkozó együttműködési megállapodást kötöttek.
A fideszes politikus szerint a "Gyurcsány-koalíció" kormányzása idején megalázta, kihasználta és egy életen át segélyre ítélte a "roma társadalmat", vagyis a valóságban egy percig sem érdekelte a cigányság "felzárkóztatásának" ügye. "A Fidesz ezzel szemben tudja, hogy egyedül a munka és az oktatás tudja kivezetni a cigányságot a mélyszegénységből" - fogalmazott Hoppál Péter.
(MTI nyomán)