Az amerikai hadsereg mellett Bill Gates alapítványa is támogatta azt a New York-i kutatást, amelynek során szakemberek kifejlesztették a víz felszínén maradó fémet. Ha ebből az anyagból készülnének a jövőben a hajók, akkor azok gyakorlatilag elsüllyeszthetetlenné válnának.
A New York-i székhelyű Rochester Egyetem kutatói az amerikai hadsereg, a Bill és Melinda Gates Alapítvány, illetve magánemberek támogatásával kifejlesztett egy olyan fémet, amely akkor sem süllyed le, ha üregei megtelnek vízzel. "Nem számít, hogy mennyire rongálódott vagy hogy mennyire van átlyukasztva, akkor is a felszínen marad" – mondta Chunlei Guo, a kutatás vezetője.
Az új technológia lényege, hogy az alumíniumba nagyon apró barázdákat vájnak lézerrel, ezekben a menetekben pedig megreked a levegő – a fém tehát nem süllyed le. Arra is kitaláltak valamit, hogy mi van akkor, ha tartósan a víz alá nyomják a kísérletekben használt, új technológiával készült fémkorongot, ugyanis ilyenkor a barázdákban a levegő helyét átveszi a víz. A megoldás az lett, hogy két ilyen megmunkált fémlemezt illesztenek egymáshoz úgy, hogy barázdás felszínnel legyenek egymás felé is. Így légbuborék reked a fémek között, amely akkor is fenntartja az anyagot a víz tetején, ha amúgy sok helyen átlyukasztják, és logikusan azt várnánk, hogy elsüllyedjen a tárgy.
Ha az anyagot sikerülne továbbfejleszteni, akkor hajókat lehetne biztonságosabbá tenni, de akár víz felszínén lebegő városrészeket is lehetne tervezni a segítségével.
(HVG nyomán)