A Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlése idején éppen távol voltam, nem tudtam nyomom követni az eseményeket. Miután hazatértem, elolvastam a különböző hírportálok beszámolóit, beleértve a hazai zsidó honlapokat is. Természetesen a WJC honlapján is tájékozódtam. Innen tudtam meg, hogy Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök nemcsak a rendezvény kezdetén szólalt fel (ez a beszéd a Mazsihisz honlapján is elolvasható), hanem a közgyűlés záró napján is. A keddi Feldmájer-beszéd azonban még a Mazsihisz honlapján sem lelhető fel.
Zoom
A tépett szakállú Feldmájer
A sajtó nagy terjedelemben foglalkozott a WJC-közgyűlés kezdetén elhangzott Orbán-beszéddel, s a WJC hivatalos értékelésével, amely - Köves Slomó vezető rabbi szerint - a kormányfői köszöntő után két perccel jelent meg a zsidó szervezet honlapján. A WJC kritikus hangú közleménye tehát már akkor készen volt, amikor Orbán még el sem kezdte a beszédét.
Aztán eltelt két nap, s Ronald S. Lauder WJC-elnök bocsánatot kért a magyar kormányfőtől. Ezt a gesztust szintén vezető helyen tálalta a magyar sajtó – a külföldi média viszont nem. Vajon miért?
Aki megnézi a WJC honlapját, a vezető hírek között nem találja a lauderi korrekciót. A WJC eredeti, Orbánt kritizáló közleménye viszont ma is vezető hír a zsidó honlapon (lásd: „WJC reaction: Orbán speech did not confront true nature of problem in Hungary”).
Olvasom a magyar sajtóban, hogy Feldmájer Péter „megvédte” a miniszterelnöki beszédet, sőt úgy hírlik, éppen Feldmájer vette rá Laudert a WJC gyors kritikájának szóbeli kritikájára. A magyar sajtóban olvasható beszámolók alapján a kívülálló azt hihetné, hogy Feldmájer kiállt a magyar kormány mellett. Ez azonban nem igaz.
Május 7-én fejeződött be a WJC három napos rendezvénye. Az utolsó nap délelőttjén Feldmájer Péter is beszélt. Méghozzá angolul, közel öt percet. A WJC honlapján elérhető felvételen látható-hallható (1:01:40-nél), hogy Robert Singer közli: előbb a magyar, majd az olasz és görögországi zsidó közösségek képviselői kapnak szót. És Singer megadja a szót Feldmájer Péternek.
A pódiumon, az asztal mögött hárman ülnek: középen Ronald S. Lauder, a jobbján Robin Shepherd újságíró, balján pedig Robert Singer, a WJC főtitkára. Amikor Feldmájer beszélni kezd, Lauder kutakodva körbenéz, honnan jön a hang. Robin Shepherd is segít a keresésben, ő leli meg végül Feldmájert, rá is bök az ujjával. Lauder elmosolyodik, ő is bök egyet az ujjával, s ettől a böködéstől az apró termetű Feldmájer zavarba jön. Elhallgat. Majd megkérdi: folytathatja-e a mondókáját? Folytathatja.
Feldmájer Péter beszédét nem óhajtom teljes terjedelmében idézni (akit érdekel, úgyis meghallgatja). Csupán egyetlen apróságra szeretném felhívni a figyelmet. A Mazsihisz elnöke hozzászólása végén (1:05:42-től) arról beszél, hogy „a magyar kormány megpróbálja megosztani a zsidó közösséget”, s egy új, „nemzeti zsidó egyházat” („national jewish church”) próbál létrehozni, amely mindig támogatja a kormányt. Feldmájer végezetül azt állítja, hogy a kormány politikai játszmát játszik a honi zsidósággal.
Orbánék tehát „nemzeti zsidó egyházat” (?!) építenek, hogy megosszák a hazai zsidóságot. Kétségtelen, a rivális zsidó tömörülésre, a Köves Slomó vezette EMIH-re utalt Feldmájer. Erről a különös vádról („nemzeti” zsidó felekezet?) a honi sajtó nem adott hírt. A kormány sem válaszolt a Mazsihisz-elnök szavaira, és Lauderék sem kommentáltak a böködés után. Lehet, hogy Feldmájer már megbukott?
Bistrán Demeter - Kuruc.info
Kapcsolódó: