A Huffington Post nevű honlapon egy Carina Kolodny nevű zsidó „értelmiségi” őszintén bevallotta végre, mi okból erőltetik a homoszexuálisok házasságát a liberálisok: azért, mert tönkre akarják tenni a hagyományos házasság intézményét. Az információ persze a mocskos antiszemiták számára nem újdonság, elképzelhető azonban, hogy az idióta Gyurcsány és még idiótább hívei számára az lenne.
Zoom
Sokan táncolnának a házasság szentségének sírján

Carina Kolodny
Carina Kolodny írásának legelején közli, hogy ugyan ő maga „sohasem hazudott, mivel ő annál sokkal okosabb”, ennek ellenére nem tiltakozott, amikor faj- és eszmetársai azt állították, hogy a buzik házassága semmiféle fenyegetést nem jelent a hagyományos házasság intézményére nézve. De most már nem hajlandó tovább „a nyelvébe harapni”, és elkezdte kibontani az igazság minden részletét. „A házassági egyenlőség (vagyis a buziházasság) idővel alapvetően tönkre fogja tenni a tradicionális házasságot, és ami engem illet, táncolni fogok annak a sírján” – vallotta be brutális őszinteséggel Carina, hozzátéve, hogy „ez nem egy szörnyen bonyolult következtetés”.
Amennyiben ugyanis a homoszexuálisok házasságát engedélyezik - véli Carina -, kérdések sokasága merül fel a „házastársak” számára. Például: meg fogja-e bármelyikük is változtatni a nevét? Ha igen, akkor melyikük? Vállaljanak-e gyereket? Ha vállalnak, akkor azt hogyan tegyék? És amennyiben örökbe fogadnak egy gyereket, akkor ő az „apa” vagy az „anya” nevét fogja viselni? További súlyos kérdés, hogy ki végzi a házimunkát, illetve azt hogyan osztják fel egymás között? Melyikük vigyáz a gyerek(ek)re? És miképpen lesz lehetséges olyan partnerkapcsolatot építeni, amely lehetővé teszi a felek számára szakmai karrierjük építését is?
A homokos házasság törvénybe iktatása nyomán felmerülő kérdések Carina szerint a hagyományos házasság intézményének újragondolására kényszerítik a heteroszexuális párokat. De elsősorban is a "férfiak igája alatt senyvedő nőket", akik rá fognak jönni, hogy ők is „vannak olyan önállóak, és a családjaik sem kevésbé fontosak”, mint a párkapcsolatban élő buzik és leszbikusok.
„Sok azonos nemű pár nem akar majd gyereket, és mivel ők kevéssé kívánnak az általános elvárásoknak megfelelően cselekedni, sokuknak nem is lesz gyereke. Ha egyre több lesz a gyerek nélkül boldog életet élő azonos nemű pár, akkor a heteroszexuális párok is egyre nagyobb számban jutnak arra a következtetésre, hogy ha valaki nem akar gyereket, akkor ez önmagában teljes mértékben elég indok ahhoz, hogy ne is legyen gyereke. Ami fantasztikus hír, mert a ti nevetséges kijelentéseitek ellenére, a gyerekeknek azokban a családokban van jó helye, ahol valóban akarták is őket” – adott részletesebb betekintést beteg elméjének zugaiba a liberális, feminista (és feltehetően leszbikus) zsidó nő.

Ideális családapa (vagy anya?) a jövőből
A továbbiakban agymenését azzal folytatja, hogy azért sok "meleg" pár is lesz, amelyik igenis örökbe fogad majd gyermekeket. És ha a heteroszexuális férfiak és nők azt látják, hogy az örökbe fogadott gyermekekkel is lehet boldog családi életet élni, akkor egyre több hagyományos házasságban élő nő és férfi fogja majd természetesnek tekinteni az örökbe fogadást, és így „idővel a nők nem lesznek a ketyegő biológiai órával megszégyenítve illetve korlátozva”.
Magyarán: Carina azt szeretné elhitetni, hogy a homokos párok sokkal harmonikusabban élnek együtt, mint a normális szexuális beállítottságú nők és férfiak, ezért azután a buziházasságok egyfajta mintaként szolgálnak majd a hagyományos házasság igájában senyvedő felek – de elsősorban a nők – számára. Írásában elnézést is kér, amiért mindeddig tagadta, hogy a homoszexuálisok együttélésének törvényesítése a hagyományos házasságok tönkretételét eredményezné. Most azonban már nem tagadja. Noha természetesen teljesen alaptalanul feltételezi, hogy az azonos nemű párok boldogabbak, mint a különneműek, a végkövetkeztetése mégis megállja a helyét: a homokosok házasságának engedélyezése valóban tönkreteszi a hagyományos házasságot. Amit pedig a zsidó leszbika nem mond ki, az nem más, mint hogy család intézménynek szétverésével katasztrofális méreteket fog ölteni a nyugati világot sújtó erkölcsi és demográfiai válság. Vajon ki fogja megtermelni a Carinához hasonló síkhülye liberálisok nyugdíját, ha nem születnek elegendő számban gyerekek? Vagy ennek az egész szélhámoskodásnak a hátterében a bevándorlás fokozásának szándéka áll, melynek nyomán tovább lehet gyengíteni - és hosszabb távon megsemmisíteni - a hagyományos európai nemzeteket? A buzi párok örökbe fogadott gyermekeinek sorsába pedig jobb bele sem gondolni.
A „tradicionális házasság” a liberálisok és a feministák szerint egy meghatározott „kulturális közeg terméke”, sőt, mint Carina véli, a „nők törvényes jogainak átruházása az apjuk kezéből a férjük kezébe”. A „tradicionális házasság” nem a kölcsönös szerelmen, vagy szereteten alapszik, hanem sokkal inkább azon a felfogáson, mely szerint „a nők megvehető és eladható árucikkek” – szögezi le a álláspontját a feminista férfigyűlölő leszbika. De minden rendbe jön, ha a homokosok is házasodhatnak majd. Akkor ugyanis beköszönt a teljes egyenlőség és a szeretet korszaka. Aki pedig nem így gondolja, az Caren kisasszony szerint „fél attól a világtól, ahol a nők és férfiak egyenlők”.

Masha Gessen
Korábban egy Masha Gessen nevű, ugyancsak leszbikus és zsidó „melegjogi” aktivista is elismerte, hogy a végső cél a hagyományos család intézményének megsemmisítése. Egy rádiós showműsorban a leszbika a következőképpen nyilatkozott: “…A hagyományos házasságnak nem kell léteznie (…) a harc a melegek házasságáért általában együtt jár azzal, hogy hazudunk arról, mit fogunk tenni a (tradicionális) házassággal, ha odajutunk – ugyanis azt mondjuk, a házasság intézménye nem fog változni, ámde ez nem igaz.”
Gessen magasröptű elmélkedését így folytatta: „A házasság intézménye meg fog változni, és meg is kell, hogy változzon. És ismét csak azt mondom, úgy vélem, nem is kell léteznie.”
A házasság szentségét a bolsevikok is megkísérelték megszüntetni. Nekik nem sikerült. Vajon a buzik házasságának törvényesítése érdekében egyre erőszakosabban fellépő liberálisoknak sikerülhet?
Perge Ottó - Huffington Post nyomán