A Saul fia című film rendezője és producerei is elhatárolódtak a Jüdische Allgemeine nevű németországi zsidó lap online változatán „Magyarország nem normális ország” címmel megjelent Nemes Jeles-interjú tartalmától. A számtalan belterjes díjjal jutalmazott rendező azt állítja, igazából nem is mondta azt, ami megjelent. A sajtónak szétküldött közleményben egész pontosan ez áll:
"A Saul fia rendezője és producerei döbbenten értesültek a Juedische Allgemeine cikkének tartalmáról. »Rágalom minden nekem tulajdonított szó« – nyilatkozta Nemes Jeles László rendező. Az idézett mondatok nem hangzottak el az interjúban, ezért a film producerei azonnal megindítják a német lap ellen a szükséges jogi lépéseket."
Zoom
Melyik zsidó hazudik?
A Jüdische Allgemeine szövege szerint Nemes Jeles László (a Mandiner fordításában közölve) olyanokat mondott, hogy:
"A zsidógyűlölet Magyarországon, ahogy korábban, most is nagyon széles körben elterjedt. Sokan legszívesebben újranyitnák a koncentrációs táborokat, ha megtehetnék - inkább tegnap, mint ma."
De a lapban az is megjelent, hogy Nemes Jeles szerint az Orbán-kormány az antiszemitizmus szítása mellett kiáll a zsidó közösségek mellett, és nagyvonalúan osztja az állami pénzeket - például a zsidó kárpótlási ügyekkel foglalkozó Claims Conference-nek. Ezt a kettősséget így értékelte:
„Régi hagyomány Magyarországon, hogy a tűzzel játszanak. Például: máig nem esik szó arról, hogyan kollaboráltak a németekkel a náci időkben, a politikusok pedig örömmel hevítik a létező antiszemitizmust. Másrészt az Orbán-kormány keményen kiáll az országban lévő zsidó közösségek mellett. És a széles körben tapasztalható antiszemita hangulat ellenére a Claims Conference nagyvonalú támogatása mellett kaptunk állami pénzeket Magyarországtól is. Tudnia kell: Magyarország nem normális ország – a politikusai és polgárai egészen biztosan nem.”
De Nemes Jeles elküldte a fenébe a Golden Globe- és az Oscar-gálát is, sőt, en bloc a díjakat:
"A díjak nagyon meglepőek. De untatnak is. Időpocsékolásnak érzem őket. Az olyan rendezvények, amilyen mondjuk a cannes-i vagy a Los Angeles-i, felszínesek, értelmetlenek, buták. Forgattam egy filmet a holokauszt borzalmairól, ezen semmi ünnepelni való nincs. Az embereknek a filmről és annak történetéről kellene beszélniük – nem pedig Angelina Jolie ruhájának hosszáról."
Az elsőfilmes Nemes Jeles, aki korábban A bukás című filmet nevezte „harmadik birodalmi propagandának” és „Führer-glorifikációnak”, a "holokauszt méltóságát" sem látta biztosítottnak Hollywood kezeiben. Most többek között a Schindler listáját és Az élet szép című hologiccset nevezte butaságnak.
„Az Hollywood. Ezek a filmek felépítenek egy érzelmi feszültséget, hagyják, hadd sírjon a néző, ezzel a megkönnyebbülést segítik. Az emberek utána jobban érzik magukat. Emlékeztetőül: hatmillió zsidót öltek meg. Nincs semmilyen okunk, ami miatt jobban kellene éreznünk magunkat.”
Azt egyelőre nem tudni, Nemes Jeles szavait tényleg meghamisították-e a fajtesók, vagy csak pontatlanságról, rossz szerkesztésről van szó.
(Mandiner - Index nyomán)