A Saul fia producerei kifogásainak eleget téve módosított változatban közölte újra péntek dél után a Jüdische Allgemeine internetes kiadása az Oscar-díjra jelölt hologiccs rendezőjével készült interjúját.
Az új változat címében és szinte teljes tartalmában eltér az előzőtől: arra a kérdésre például, hogy meglepte-e első nagyjátékfilmjének sikere, a javított interjú szerint Nemes Jeles László azt válaszolta: az első filmeknél mindig bizonytalan, milyen végeredményre lehet számítani.
"Tudtuk, hogy újfajta megközelítést alkalmazunk" a holokauszt és a lágerek témájában, és "reméltük, hogy ez megérinti a közönség egy részét". "Ilyen fogadtatásra - arra, hogy a film világszerte az érdeklődés középpontjába kerül - azonban semmiképp sem számítottunk. A díjak és a jelölések lehetővé teszik számunkra, hogy népszerűsítsük a filmet és a lehető legtöbb országban bemutassuk" - olvasható az írásban, amelynek első változatában még azt olvashattuk, hogy a díjak meglepetésként érik őt, de untatják is, és a cannes-i és a Los Angeles-i rendezvényekhez hasonló események felületesek.
Módosították a rendezőnek a holofilmek többségével kapcsolatos szavait is, a "javított változatban" az szerepel, hogy a "legtöbb úgynevezett holokausztfilm a biztonság érzetét nyújtja a nézőnek", és ez azt kínálja számára, hogy szigorúan külső szemlélő legyen. "A legtöbb történet a túlélésről szól" - idézik Nemes Jeles Lászlót, aki hozzátette, hogy ők ezzel szemben az egyéni sorsokról akartak beszélni a koncentrációs táborokban és a megsemmisülés folyamatában - úgy, hogy a néző nem külső szemlélő. A Saul fia nem hagyja, hogy eltávolodjon a néző, magával ragadja őt a főszereplő útján - magyarázta. Az első változatban még az szerepelt, hogy a rendező szerint a témában készült legtöbb alkotás, például a Schindler listája vagy Az élet szép "egyszerűen hülyeség".
Az interjút készítő újságíró szerint a Saul fia túlnyomórészt negatív fogadtatásra talált Magyarországon, ezzel a vélekedésével kapcsolatban azt kérdezte a rendezőtől, hogy ez meglepte-e. A "javított változatban" szereplő válasz szerint Nemes Jeles László rámutatott, hogy a Saul fia volt a tavalyi év egyik legnépszerűbb és legnézettebb film Magyarországon. A negatív kommentárok pedig nem lepték meg, mert az antiszemita beállítottság még mindig elterjedt Magyarországon, nap mint nap tapasztalni ezt a diskurzusban. "A holokausztot sokan még mindig olyan eseményként kezelik, amelyhez Magyarországnak semmi köze nem lett volna - akár az áldozatok, akár az elkövetők oldaláról" - szerepel a javított változatban. Az első verzióban még az állt, hogy a rendező azt mondta, Magyarországon - akárcsak korábban - most is rendkívül sokan gyűlölik a zsidókat, és ha lehetne, sokan újranyitnák a koncentrációs táborokat, "inkább tegnap, mint holnap".
A lapnak arra az állítására és az azt követő kérdésre, hogy a Nyugat jelentős aggodalmakat táplál a Magyarországon szerinte növekvő szélsőjobboldalisággal kapcsolatban, és hogy mennyire antiszemita az Orbán-kormány, a "javított szöveg" szerint Nemes Jeles László azt válaszolta, a magyar politikában hagyománya van a nyílt és féktelen antiszemitizmusnak, csakúgy, mint Közép- és Kelet-Európa más országaiban. "Egyszerűen nincs széleskörű egyetértés arról, hogy az antiszemitizmus tönkretesz mindenfajta nemzeti összetartozást" - mondta.
"Másfelől - és ez ellentmondásos - a Magyar Nemzeti Filmalapon keresztül csak Magyarország volt kész finanszírozni ezt a filmet, Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Izraelben sem sikerült támogatást vagy koprodukciós partnert szereznünk" - fogalmazott Nemes Jeles László, akinek az első változatban még olyan mondatokat tulajdonítottak, hogy "Magyarország régóta a tűzzel játszik, és nem normális ország, politikusai és polgárai pedig végképp nem azok".
Korábban írtuk: Eltűnt a németországi zsidó honlapról a Nemes Jeles-interjú, de már készül "helyes változata"
Lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen a Saul fia című, magyar adófizetők pénzéből készült hologiccs producerei amiatt, hogy állításuk szerint a zsidó hetilap meghamisította a rendezővel, Nemes Jeles Lászlóval készített interjúját. Az írás péntek délelőtt már nem volt elérhető a médium honlapján.
A produkció sajtófőnöke az MTI megkeresésére pénteken közölte: a lap ígéretet tett arra, hogy hamarosan közzéteszi az interjú "helyes változatát".
A beszélgetésről nem készült hangfelvétel, és az alkotók megjelenés előtt nem látták a lap internetes oldalára csütörtökön felkerült interjút - tette hozzá.
A film sajtófőnökének csütörtök esti tájékoztatása szerint a rendező és a producerek döbbenten értesültek az írás tartalmáról.
(MTI nyomán)