Donald Trump egykori komornyikja a Facebookon, majd egy tévéinterjúban is kijelentette: Barack Obamát meg kellene ölni. Az amerikai elnök biztonságáért felelős Secret Service nyomoz az ügyben.
Anthony Senecal majdnem harminc évig volt Donald Trump komornyikja, de egykori ura most kénytelen volt nagyon gyorsan elhatárolódni tőle.
Az idős úr ugyanis a Facebookon azt írta, hogy Obamát „el kellett volna intéznie a hadseregünknek, és ellenséges ügynökként agyonlőni már első terminusa idején”.
Zoom
Trump és a komornyikja - csak sejteni lehet, miről szóltak az asztalbeszélgetések...
Az NBC Newsnak nyilatkozva még tovább ment. Közölte, hogy szerinte az elnök áruló, akit „fel kéne akasztani a Fehér Mecset – az egykori Fehér Ház oszlopcsarnokában” Hillary Clitonnal együtt, és a kivégzést a televízióban kellene közvetíteni.
Senecal az is kifejtette, hogy az elnök lányai „bérgyerekek”, mert nem is hasonlítanak a szüleikre, az Egyesült Államokban élő muszlimokat pedig agyon kéne lőni vagy lebombázni.
A Secret Service közleményben tudatta, hogy nyomoz az ügyben, a Trump kampányszóvivője pedig gyorsan elhatárolódott Senecaltól.
Közleményében hangsúlyozta, hogy Senecal 2009 óta nem áll Trump alkalmazásában, és a republikánus elnökjelölt-aspiráns „határozottan elítéli” egykori komornyikjának „borzalmas kijelentéseit” – idézte a BBC.
(Origó)