A Pax Hungarica mozgalom vezetője a következő sorokkal válaszolt az alább olvasható holovallásügyi megkeresésre.
Tisztelt Gondolatrendőrség!
A kifogásolt cikk több mint 11 éves, Ahmadinezsád akkori iráni elnök egyik (a Der Spiegel című német lapnak adott) nyilatkozatáról tudósít, a ma.hu beszámolója alapján, nem foglal állást az államvallással (holokauszt) kapcsolatban, ergo nem valósítja meg a felhívott büntetőjogi tényállást (gondolatbűn). Ebből kifolyólag mindaddig nem vagyok hajlandó eltávolítani, amíg arra jogerős bírósági végzés nem kötelez (az, hogy valakinek nem tetszik, még nem jelenti azt, hogy jogszabályba ütközik).
Tisztelettel: Domokos Endre János

2017. május 11. 10:24 INTERNETHOTLINE írta, <internethotline@internethotline.hu>:
Iktatószám: DI/14659-1/2017.
Tisztelt Tartalomszolgáltató!
Az Internet Hotline oldalán 2017. 05. 10-én bejelentés érkezett „Rasszista, idegengyűlöletre uszító tartalom” kategóriában, az Önök oldalán található, az alábbi linken elérhető tartalommal kapcsolatban:
A sérelmezett tartalom vizsgálatát követően az alábbiakról tájékoztatjuk:
Az oldalon szereplő tartalmak elhelyezői megvalósíthatják a Btk. 333. §-ában szabályozott, „A nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” elnevezésű bűncselekményt.
A nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása
333. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ekertv.) 7. §-a alapján a szolgáltató felel az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért.
A fentiekre tekintettel kérjük Önöket, hogy az Ekertv. 7. §-a alapján intézkedjenek a sérelmezett tartalom hozzáférhetetlenné tételéről és tájékoztassanak a megtett intézkedéseikről.
Kérjük Önöket, hogy egy esetleges, későbbi büntetőeljárás sikeressége érdekében szíveskedjenek megőrizni a sérelmezett tartalmakat.
Budapest, 2017. 05. 11.
Üdvözlettel
hotline operátor