Sértő Kálmán költőt Sinka István és Erdélyi József mellett tartja számon a népi írói mozgalommal foglalkozó szakirodalom. A fiatalon elhunyt költőről minden életrajzban azt olvassuk, hogy 1932-ben robbant be az irodalmi életbe, amikor előbb Féja Géza, majd Hatvany Lajos és Földi Mihály mutatta be néhány versét a Szabadság, majd a Társadalmunk és a Pesti Napló hasábjain. Sértő Kálmánra azonban már korábban felfigyeltek a szerkesztők, méghozzá egy vidéki napilapban. A költőt tehát nem a fővárosban fedezték fel, hanem abban a városban, ahol katonáskodott.
 |
Karácsonyra érdekes újságcikkel lepett meg egy ismerősöm, aki szintén e-mailben kapta egy ismerősétől a Sértő Kálmánról szóló régi cikket. Mivel a rövid írás fontos irodalomtörténeti adalék, úgy gondoltam, megosztom az olvasókkal.
A Dunántúl című napilap 1930. február hetedikén megjelent számában, az ötödik oldalon olvasható az alábbi cikk: „Egy pécsi honvéd versei”. Az említett pécsi honvéd neve: Sértő K. Zoltán. Nem tévedés, Sértő Kálmánról van szó, aki abban az időben a Sértő Kálmán Zoltán nevet viselte.
A Dunántúl című lap a két világháború közötti vidéki lapok közül az egyik legjelentősebb volt. A Katolikus Lexikon szerint az 1911-ben alapított, s 1944 november végéig működő újság „a legjobb vidéki lapok közé tartozott, szorosan kötődött a katolikus Egyházhoz”, s „visszavágott a vallást ért bármilyen sérelemmel szemben, állandóan vitázott a szabadgondolkodókkal”.
Sértő Kálmán első versei tehát nem pesti lapokban, hanem egy pécsi katolikus napilapban jelentek meg, méghozzá több mint két évvel a fővárosi bemutatkozás előtt. A cikk idézi Sértő egyik, később igencsak híressé vált, manapság is sokat idézett versét. Az „Utolsó roham” című vers korábbi verzióját olvassuk a cikkben „Mikor rohamra megyünk” címmel. Érdemes összevetni a két szöveget, ismereteim szerint az ősverzió nem lelhető fel Sértő összegyűjtött versei között.
 |
A bemutató cikk ezekkel a szavakkal zárul: „Érdemes volna Sértő K. Zoltánnal foglalkozni. Egy füzetre való versével, ha nem is nyeri el a babért, mindenesetre megérdemli a dicsőséget.”
Kérdés, a Dunántúl bemutató cikke után miért nem figyelt fel Sértő Kálmánra a fővárosi sajtó. S az is kérdés, a népi mozgalommal foglalkozó irodalomtörténészek miért feledkeztek meg a Dunántúl cikkéről. Az 1972-ben megjelent „A népi írók bibliográfiája” sem ismeri a Dunántúl bemutató írását, holott a szemlézett lapok között a Dunántúl is szerepelt. Talán Sértő akkori névhasználata (Sértő K. Zoltán) tévesztette meg a kutatókat?
B. - Kuruc.info
