Markus Meecham skóciai humoristát még 2016-ban rövid időre előállították, majd három nappal ezelőtt vád alá helyezték. A nagy-britanniai zsidóság körében „iszonyatos félelmet kiváltó” bűncselekményt valójában nem a népszerű humorista, hanem a barátnője kutyája követte el. Markus Meecham betanította az ebet, hogy a „Sieg Heil!” vezényszóra jobb mellső lábát nemzetiszocialista módra a magasba lendítse – írja az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma (CFCA) című izraeli kormányzati hírportál és a Metro News brit újság.
Zoom
A mellső lábát lendítő Buddha
Markus Meecham (30), akit „Dankula grófjaként” is ismernek Nagy-Britanniában a skóciai bíróság előtt azzal védekezett - amit egyébként a vád alapját képező, az egyik videómegosztóra kitett filmje felvezetőjében is elmondott -, hogy a kutyát azért tanította be a nemzetiszocialista karlendítésre emlékeztető mozdulatra, mert a barátnője azt állítja: az ő kutyájánál nincs szebb és szeretetre méltóbb lény a világon. A „Sieg Heil!” jelszóra a mellső lát fölemelő és az „Gázosítsd el a zsidókat!” kiáltásra mindenféle örömhangokat hallató eb viselkedésével csak azt kívánta bebizonyítani, hogy a Buddha névre hallgató eb nem is olyan szeretetre méltó, magyarázkodott a bíróságon a humorista.
Zoom
Markus Meecham és a bűntársa, Buddha
Az egyik videómegosztóra kitett filmet 2016-ban több mint hárommilliószor tekintették meg, s a nagy-britanniai zsidóság vezetői már csak ezért is különösen veszedelmesnek tartják a humorista cselekedetét. Ephraim Borowski (66), a Skóciai Zsidó Hitközségek igazgatója például a bíróságon elmondta: A holokauszton nem szabad tréfálkozni, mert az maga az antiszemitizmus. Mindenesetre Markus Meecham humoristát a skót bíróság közel két esztendővel a videó kitétele után, három nappal ezelőtt vád alá helyezte, s az ítélethirdetésre áprilisban kerül sor. Az izraeli portál szerint az ebidomár humoristát akár ténylegesen letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetik.
H. J. – Kuruc.info