A Harmadik Birodalom a rádiólokátorok fejlesztése terén több élen járó felszerelést is megvalósított. Az alább látható cikk ezeknek csak egy kis részét mutatja be, de ezek a modern légvédelem számára legfontosabb technológiák között voltak.
Idegen-barát felismerő rendszer
Mivel Németország élen járt a rádiólokátor fejlesztésekben, ezért a legelsők között kezdtek el gondolkodni radaralapú idegen-barát felismerő rendszeren. Ennek alapvetően a baráti tűz elkerülése és a repülőgépek irányítása volt a jelentősége. Ezért erre a célra kifejlesztették a FUG 25a transzpondert (válaszadót). Ez a német légvédelem Freya radarjainak a jelét vette, és azok hívására válaszolt egy kóddal. A kódok naponta változtak, ami biztonságot nyújtott a rendszernek, a világháború folyamán ez volt az egyik legbiztonságosabb ilyen rendszer.
A használt forrás szerint a német készülék nagyon kompakt volt, vagyis tömeggel nem terhelte nagyon a gépet. Ezt a váltóáram használata tette lehetővé.
Zoom
FUG 25a válaszadó. A képen látszik a rendszer kis mérete
A források megoszlanak arról, hogy vajon az angolok, vagy a németek voltak-e elsők ezen a területen. Az angolok már 1939-ben bevezettek egy rendszert, de az nagyon kezdetleges és limitált volt. A német felismerő rendszert ezzel szemben legkésőbb 1941-ben fejlesztették ki. Emellett a németek 1939-ben már megoldották a problémát egy egyszerű trükkel. A módszer lényege az volt, hogy a német repülőgépek a saját radarjaik kérésére orsóztak, ami megváltoztatta a visszaérkező radarjelet. Így a radarkezelők meg tudták állapítani, hogy saját gépről van-e szó.
A brit és a német rendszer között az volt a különbség a háború közepén, hogy a németek egyféle választ alkalmaztak az összes radarhoz, míg a britek esetén az IFF-t minden radarhoz külön be kellett állítani. Ezért a radartípusok számának növekedése a brit rendszert fenntarthatatlanná tette, ami miatt át kellett állniuk egy új verzióra.
Szekunder radarok
A németek felismerték annak a lehetőségét, hogy a válaszadókra alapozva új radarrendszereket fejlesszenek ki. Ezek az idegen-barát válaszadókon alapuló radarok modern kifejezéssel a legkorábbi szekunder (másodlagos) radarok közé tartoztak, és meglehetősen egyedi képességeik voltak.
A szekunder radarok a válaszadók számára bocsátanak ki kérdést az azonosításra. A gépek válaszadói erre reagálnak. A szekunder radarok a válaszból számítják a repülőgép távolságát.
Egy ilyen radar alapvetően sokkal kisebb teljesítményből üzemelni tud, mint egy primer radar. Emellett nagyobb hatótávolságra képes. Míg a Freya primer verziója 100 kilométeres hatótávolsággal rendelkezett, addig az Freya EGON 250-nel. További előnye volt, hogy nehezebb volt zavarni. A szekunder radarok napjainkban is elterjedtek, például ezen az elven alapul a polgári légi irányítás. Egy légtérellenőrző rendszerhez szükség van primer és szekunder radarra is.

A németek legismertebb szekunder radarja a Freya EGON volt. Ez a FUG 25a jeleit vette, és a gépek követése mellett képes volt azoknak üzenetet küldeni is, vagyis lehetett vele az ellenséges gépeket követő vadászokat irányítani

Freya Flamme
Egy másik német fejlesztés a szekunder radarokkal kapcsolatban a Freya Flamme volt. Ez nem a baráti, hanem a brit gépeket követte. Erre úgy volt képes, hogy a brit gépek válaszadóihoz intézett kérdést, amire azok válaszolva elárulták a helyzetüket. Ez azért volt lehetséges, mivel a világháború idején a válaszadók még kezdetlegesek voltak, ami miatt minden lekérdezésre válaszoltak, elárulva a gép helyzetét. Viszont egyes források szerint a háború végén használt brit válaszadók már nem reagáltak erre, bár a brit radarok által küldött jelekre érkező válaszokat továbbra is vehette.
(Olvasónktól)
Források:
http://www.cdvandt.org/FuG25a-Erstling-Hans-Jucker.pdf
http://www.cdvandt.org/nachtfee-egon.htm
http://www.gyges.dk/luftwaffe_radartypes_recognition.htm
https://www.nsa.gov/Portals/70/documents/news-features/declassified-documents/cryptologic-spectrum/German_SIGINT.pdf
http://www.551and552-aewc.org/extras/iff/iffqa.html