Portálunk nemrég adott hírt két NFL-es négerről, akiknek annyira sikerült beilleszkedni az Egyesült Államok kulturális légkörébe, hogy egyik pillanatban még kertvárosi fehérek módjára kerti partin vettek részt és videojátékokkal játszottak, a másik pillanatban pedig kifosztották a vendégeket és elhajtottak luxusautóikkal. Mivel mostanában valami oknál fogva még az átlagosnál is jobban felülreprezentáltak voltak a feketékről szóló, számunkra egészen döbbenetes hírek, úgy gondoltam, a múlt heti különkiadás után miért ne legyen egy négeres is. Lássuk hát!
3. Csádban javul a közbiztonság! Legalább huszonhét dzsihadistának vélt illegális aranybányásszal végeztek az éles eszű és éles szemű "biztonsági erők", amire az utólagos ellenőrzés után döbbentek csak rá. Azt hiszem, ennél jobban nem lehet kimeríteni az "előbb lövünk, aztán kérdezünk" taktikát. Egy neve elhallgatását kérő katonai vezető később azt nyilatkozta, hogy "hajnali négy óra volt, ezért nem tudták, kikkel állnak szemben." S mivel az illegális bányászok megpróbáltak elmenekülni, dzsihadistáknak vélték őket. Annak ellenére, hogy Csádnak gazdag aranylelőhelyei vannak, a világ legszegényebb országai közé tartozik, s a nemesfém inkább átok, mint áldás számukra, hiszen a jó gazdasági lehetőségek helyett csak még több háborút szül az illegális bányászat és a vérszemet kapó milicisták miatt. A lelőhelyek térségében – mivel határ menti területekről beszélünk – folyamatos a katonai jelenlét és kijelentették, hogy a dzsihadisták beszivárgásának megakadályozása érdekében az illegális bányászokat is ebbe a kategóriába sorolják. Végtére ez is egy megoldás.
2. Jobb későn, mint soha! Miután 26 évig tengette életét békében és nyugalomban, elfogták a most már 84 éves Felicien Kabuga üzletembert, aki még az 1994-es ruandai népirtásban vállalt aktív szerepet, mivel pénzügyi segítséggel látta el a 800 ezer személy (tuszik és mérsékelt hutuk) haláláért felelős hutu milíciákat. A (néger) vér sem válik vízzé, ugyanis a gyilkosságokat mindösszesen száz egynéhány nap leforgása alatt követték el, ebből könnyedén kiszámolhatjuk, egy napra körülbelül hány gyilkosság jutott. Mindemellett ő volt az egyik üzemeltetője és tulajdonosa a Radio Télévision Libre des Mille Collines (RTLM) rádióadónak, ahol "lelkesítő", mészárlásra buzdító szövegeket sugároztak a hallgatóknak. Kabugát Párizs környékén fogták el, de a 26 év alatt élt Svájcban, illetőleg Németországban is, természetesen hamis személyazonossággal (és vélhetően az európai adófizetők pénzén). Az üzletember elfogását sikerként ünneplik és a hágai Nemzetközi Bíróság ítélete vár majd rá. Ellenben rejtély, hogy miként sikerült neki eddig szabadlábon maradnia. Van még mit fejlődnie a progresszív világnak a bűnüldözés terén is.
1. A kedves olvasó mit tenne, ha kikapna egy online videójátékban? A Kentucky államban található Louisville lakója, Anthony Trice annyira mérges lett, hogy elveszített egy mérkőzést, hogy agyonverte a saját, csecsemőkorban lévő, egy hónapos gyermekét. A "mintaapa" a fejre mért ütést követően még nyugtatni próbálta a gyereket, ki akarta vinni a konyhába, de útközben még el is ejtette. Tápszert készített neki, majd otthagyta és kiment a mosdóba. Ezt követően látta, hogy a csecsemő rosszul van s csak ezután (!) hívta a mentőket. A kisbaba olyan súlyos sérüléseket szenvedett a veréstől, hogy a kórházba szállítást követően rövidesen meghalt.
Zoom
A "mintaapa", Anthony Trice és a bántalmazott csecsemő. Ha a saját gyermekével így bánik, mit tenne idegenekkel? (Forrás: newshub.co.nz)
Igen, láthatóan Anthony is a fehér kultúrkörbe való beilleszkedés élharcosa. Mondjuk bele sem merek gondolni, mit csinált volna akkor, ha valami fontosabb dolgon kapja fel a vizet. Ahogy egy jó barátom mondani szokta: "kihozhatod a négert a dzsungelből, de a dzsungelt a négerből nem."
Rengeteg levelet kaptam ezen a héten is kedves olvasóinktól, így munícióm van még bőven, s remélem, eztán sem apad el a hírbeküldési kedv (a rend kedvéért: hetiprogresszio@protonmail.com). Jövő héten ismét jelentkezem.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info