Erre a hétre egyfajta különkiadással készültem a kedves olvasóinknak, ami azért érdekes, mert én magam sem tudtam egészen tegnapig, hogy a mai rovat rendhagyó lesz. Ugyanis annyi anyag gyűlt össze a „Győzelem napjával” kapcsolatban, hogy különösebb megerőltetés nélkül tudtam vele megtölteni a Heti progressziót, s olyan gyöngyszemeket már meg sem kellett említenem, mint Heiko Maas német külügyminiszter fájdalmas önherélése. Nézzük hát!
3. Egyszer az életben végre odaát is megtapasztalhatják, milyen az, amikor az embert üldözi a Facebook-cenzúra. A Russia Today persze rögtön elszomorodott a hír hallatán, ők bizonyára ahhoz vannak szokva, hogy úton-útfélen lehet mindenféle következmény nélkül szovjet sarló-kalapácsos zászlókat osztogatni. Érdekesség, hogy a cenzúra csak az utólag színezett változatra vonatkozik, de úgy gondolom, ez nem ronthatja el pillanatnyi örömünket.
Jelen sorok írója egyébként azon a véleményen van, hogy sem a horogkeresztes, sem a szovjet zászlókat nem kellene tiltani, de ha már előbbi tiltva van, akkor viszont legyen az utóbbi is. A Putyin-rezsim mind a mai napig nyíltan vállalja a Szovjetunió örökségét, szembeköpve ezzel nem csak a cári hagyományokat, de azt a több millió oroszt is, akik a bolsevizmus ellen harcoltak a két világháború között és a második világháború alatt. Hovatovább a terhes múltat mind a mai napig felhasználják külpolitikai expanzióra is, bizonyára ezért is ekkora a felháborodás. Reméljük, nem ez volt az utolsó ilyen eset.
2. A perzsa származású Naz Shah egy indiai Waffen-SS-önkéntesekből álló csoportképpel ünnepelte május 8-at. Önmagában ez eddig egy teljesen pozitív történet, csakhogy az illető az angol parlament tagja, méghozzá a Munkáspárt színeiben. Ugyan a Munkáspárttól eddig sem feltétlenül állt távol az antiszemitizmus, ám Naz Shah végül „meglepő módon” meghátrált (ki tudja, talán pártja új cionista vezetésének nyomására) és eltüntette a fotót, amelyen a „konzervatív” Turning Point UK nevű oldal is felháborodott (mármint a fotón, természetesen).
Az unalomig kétpólusú brit politikában jobbára hiába keresünk olyan szereplőket, akikkel azonosulni tudunk, de ez a rövid kis történet mindenképpen figyelemre méltó. Ki tudja, talán Naz kezébe jutott egy példány Berthold Flüggen kiváló munkájából, az Anglia a világ kalózából és egy rövid pillanat erejéig ő is megvilágosodott. Mindig is mondtam, hogy sose becsüljük alá a jó könyvek erejét! A Turning Point UK egyébként feltette az „aranykérdést”, miszerint bocsánatot fog-e kérni Naz a brit veteránoktól. Odáig persze nem jutottak el, hogy az ország rossz oldalon harcolt a háborúban.
1. A héten a legtöbbet tárgyalt téma a világháborús felelősség volt, amelynek megvitatását természetesen most is a balliberális propagandagyár bűze hatotta át. Az Index a már előbb említett Heiko Maas bűnbánó fejével ellátott, elképesztően untató „cikket” osztott meg Németország egyedüli felelősségéről, s még csak meg sem kísérelték normálisan körbejárni a témát. Félreértés ne essék, nem várom el, hogy mindenki feltétlenül úgy lássa a témát, ahogy én, de azt garantálom, hogy a véleményemmel bármikor bárki előtt ki merek állni, és érvekkel meggyőzni az érintetteket. Ha már balliberális médiahenger, legalább annyi szívességet az Index is megtehetett volna, hogy energiát fektet véleményének kifejtésébe, de tudom, hogy ez esetükben lehetetlen kérés. A dolog itt még nem ér véget, hiszen egy szavazást is rendeztek, amelyet aztán nem sokkal később töröltek, mert nem a nekik tetsző eredmény szerint alakult a voksolás. Erre már a szemfüles Tibi atya figyelt fel a blogjában. Mivel aznap reggel pont olvastam az Index írását és még pont tudtam szavazni is, saját szememmel láttam, hogy az internetes lap által preferált válasz (minden felelősség a németeket terheli) az utolsó helyen kullog, bőven lemaradva a második helyezettől. Ilyen „igazságos” ez a progresszív sajtó.
Zoom
Milyen "jó", hogy "megóvták" a Nyugatot Hitlertől! (kép: Fb)
Köszönöm, hogy ezen a héten is velem tartottak olvasóink, leveleiket továbbra is várom a szokásos e-mail címre (hetiprogresszio@protonmail.com). Jövő héten ismét jelentkezem!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info