A grime műfajban alkotó Wiley korábban azt írta az oldalára, hogy „hányingert kap a zsidóktól” és hogy „Izrael nem a zsidók hazája” - írja a Neokohn.
Wiley (valódi neve: Richard Kylea Cowie Jr. - a szerk.) a grime elnevezésű underground műfaj ismert előadója, akit még a királynő is kitüntetett a „zenéért” tett „szolgálataiért” (a Brit Birodalom rendjének lett a tagja - a szerk.). Wiley a múlt héten robbantott ki botrányt miután antiszemita üzeneteket posztolt az oldalára.
Zoom
A gazdái most rájöttek, hogy addig jó, amíg a kedvenc "előadójuk" ki nem nyitja a száját (fotó: Yui Mok / PA)
A Twitter lassú reakciója miatt bojkott is indult a szolgáltató ellen, és még a brit belügyminiszter is szigorúbb büntetést szorgalmazott. Úgy tűnik sikeres volt a kezdeményezés, a Twitter ugyanis bejelentette, hogy végleg letiltják a férfit az oldalról – írja a BBC.
Korábban az előadó zsidó menedzsere is megszólalt az ügyben, és arról írt, hogy sem támogatni, sem megbocsátani nem tudja kliense kilengését, amelynek bárminemű jeleire az együtt töltött eddigi tizenkét éves professzionális kapcsolat alatt semmilyen jel nem mutatott. A zenészt végül kirúgta a kiadója, és több rendőrségi nyomozás is indult ellene.
Zoom
Korábban Vilmos herceg simogatta a kitüntetett alattvalót (fotó: Dominic Lipinski / PA)
Wiley tagadta, hogy antiszemita lett volna és csak azért kért bocsánatot, hogy a megjegyzései „antiszemitának” tűntek, és kijelentette, hogy „nem szabadott volna általánosítania”- írja a Kl.FM 96.7 brit rádióadó honlapja. Az előadó egy riporternek azt nyilatkozta, hogy már úgy is valószínűleg a karrierje végén van, mert a rajongók „szeszélyesek.”
Az előadó összegyűjtött kirohanásai a botrányt követően, amelyek a profilja felfüggesztéséhez vezettek:
A Twitter vezetése nyilatkozatban kért bocsánatot amiért nem léptek hamarabb.
A szolgáltatót beelőzte a Facebook és az Instagram is, amik az elmúlt napokban törölték az előadó profiljait.
A Twitter állítása szerint azért függesztették fel az előadót, mert megsértette a gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályzatukat.
Több zsidó szervezet jelezte, hogy értékelik a lépést, de a Twitter így sem tesz eleget az antiszemitizmus visszaszorítása ellen.
A Kampány az Antiszemitizmus Ellen elnevezésű szervezet örömét fejezte ki, hogy a cég végre lépett.
Wiley profiljának a felfüggesztése a túl kicsi, túl későn esete, de remélhetőleg ez csak az első lépés a rendkívül felelőtlen közösségi média szolgáltató részéről
— írták egy nyilatkozatban.