Az emberi kreativitás nem ismer határokat. Ezt a remek megállapítást pedig használhatjuk pozitív és negatív értelemben egyaránt. A most következő történeten a nyugati "haladó" sajtó természetesen szörnyülködik, pedig a kreatív és egyben vicces jelenség egyáltalán nem meglepő. Mivel a fizikai-politikai tér, illetőleg a virtuális tér jelentős részét is kisajátította a baloldal, az összességében "fehér szupremácistáknak" nevezett csoportosulások meglehetősen alternatív módokon próbálnak hangot adni véleményüknek. Persze nem állítjuk, hogy aki SS-katonákat varázsol az Én kicsi pónim című rajzfilmsorozat karaktereiből, az biztosan – baloldali szóhasználattal – egy "kirekesztő náci", de azért komoly esély van rá, hogy az illető szimpatizál a nemzetiszocializmussal. Igen, jól olvasta az utolsó mondatot a kedves olvasó. Valóban létezik ilyen, és a fentebb ismertetett tények alapján kreativitásból nálam már most jár a csillagos ötös. Hiába, ha valamit tűzzel-vassal üldöznek, attól az még létezni fog, ha van miért léteznie. Még akkor is, ha aranyos kis rajzolt pónik kellenek hozzá. Lássuk a részleteket!
Zoom
Impresszív zászló (forrás: Deviantart)
Az Én kicsi pónim című mesesorozat 1981-ben debütált, azóta pedig valóságos franchise lett belőle. Különböző játékok, könyvek, hosszabb-rövidebb sorozatok stb. készültek belőle az évtizedek során. Hazánkban a 2010-es években lett ismert az Én kicsi pónim: Varázslatos barátság című rajzfilmsorozat miatt. Az aranyos kis pónilovak eredetileg annak készültek, amire minden ember egyaránt rögtön gondol: (kis)gyermekeknek (a karakterekből adódóan elsősorban kislányoknak) szánt mese, kedves történetekkel, amelyek a szeretetet, barátságot hirdetik, miegymás. Vannak azonban a póniknak felnőtt, férfi rajongói is, akik magukat "bronyknak" nevezik (angolszász források nagy kezdőbetűvel írják, mi ettől most eltekintünk). A rajongók viccből választották az Én kicsi pónimat, mint a rajongás a tárgyát. A humorfaktort pedig bizonyára a társadalom és a polgárpukkasztás táplálja, számtalan ember nyilvánvalóan erősen ledöbben, amikor megtudja, hogy milyen széles a rajzfilm rajongói tábora. Persze nem csak ebben merül ki a bronyk tevékenysége, hanem rajongói rajzokat is készítenek, amelyeket a mesesorozat karaktereiből gyúrnak össze. A határ a csillagos ég, műveiket pedig a Derpibooru nevű oldalon teszik közzé. Itt jönnek képbe a "megátalkodott nácik", hiszen "fehér szupremácizmusra" vagy éppen "rasszizmusra" utaló munkáikat ők is lelkesen megosztják a publikummal. A Derpiboorun kezdetben szabadon lehetett lényegében bármilyen pónis rajzot feltölteni, azonban a BLM-nyomás hatására sajnos elkezdték letörölni a "rasszista" lovakat. Az üzemeltetők magát a BLM mozgalmat is támogatják, valamint elítélik a "rendőri brutalitást az Egyesült Államokban". Erről (és felhasználási szabályzatuk átalakításáról) ebben a Twitter-bejegyzésben vallanak.
Zoom
A beszédes nevű Aryanne, a szőke "náci póni" (forrás: kapitanAzot / Deviantart)
Persze a fehér nacionalisták egyéb módszerekkel is bosszantják a liberálisokat. Például tömegesen leszavaznak (dislikeolnak) BLM-támogató rajzokat, amíg a tüntetőket törő-zúzó csürhének bemutató képeket pozitív szavazattal jutalmazzák. Személyes kedvencem továbbá, ahogy az alkotók a négereket ábrázolják. Zecorát, a zebrát hívják segítségül, aki egyértelműen afrikai illetőségű, és szintén szereplője az Én kicsi pónim univerzumnak (a mesében ráadásul afrikai akcentussal beszél). Mesteri.
Zoom
Aryanne "valamiért" mindig a jobb mellső lábát szokta lendíteni (forrás: pngbarn.com)
Sajnos nem meglepő, hogy a "szólásszabadság élharcosai" rászálltak a "náci póni" tartalmakra. Azonban ehhez hasonló kreatív jelenség bármikor felütheti a fejét, főleg, ha a fehér ellenállás jelentős része az online térbe szorult vissza – az Egyesült Államokban legalábbis. Ez önmagában persze szomorú, mert a "való világ" mégiscsak "odakint" zajlik, de az internet világa ma olyan szinten befolyásolja az emberek gondolkodásmódját, mindennapjait, hogy jelen sorok írója szerint az utcai aktivizmus mellett igenis szükség van az Én kicsi pónimhoz hasonló kreatív "náculásra". Az Én kicsi pónim átalakított figurái (s minden más hasonló tartalom) kiválóan leképezik, mégis milyen eszközökhöz kell annak nyúlnia, akinek nem tetszik, merre tart a világ, és ezt ki is akarja fejezni. Ha humorosan akarnánk megfogalmazni, így lett az Én kicsi pónim a mesterségesen elnyomott fehér büszkeség állatorvosi lova.
Zoom
A Führer és Aryanne is összebarátkoztak (forrás: pngbarn.com)
Egyébként pár agyhalott petíciót is indított, hogy "gyűlöletjelkép" címszóval tiltsák be az Én kicsi pónim logóját. Hiába, a "demokraták" még ezektől az ártalmatlan kis állatoktól is megijednek. Mit csinálnának, ha a valódi SS-szel állnának szembe?
Zoom
Zecora, a zebra, aki a négereket szimbolizálja (forrás: mlp.fandom.com)
Zoom
Zecora bajban van... (forrás: funnyjunk.com)
Zoom
Balra a lepontozott BLM-póni, jobbra az igazság (forrás: Wootmaster Twitter-oldal)
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info