Voltak szebb napok, amikor Pál Gábor, a Jobbik szentendrei önkormányzati képviselője, Vona Gábor egykori sajtófőnöke még korrekt, néhol humoros véleményt alkotott a zsidókról. Bár tény, hogy a közéleti kérdésekben járatosabb olvasóink előtt sem erről volt eddig híres, hanem arról a kijelentéséről, hogy "ha netán a Jobbik összeállna a DK-val, ami soha nem fordulhat elő", ő sem tudna többé tükörbe nézni:
Na már most, ezt a tükröt korábban már mi is bemutattuk, íme:
Zoom
Az alábbi "aggódó" levelet több levelezőlistára illetve számos médiumnak is elküldték, mi csupán azért közöljük, hogy egykoron helytálló kijelentéseivel kínos helyzetbe hozzuk a gumigerincű ballikos (és egyben DK-LMP-s) jelöltet.
Antiszemita levelek szivárogtak ki a Jobbik jelöltjétől, Pál Gábortól, akit szégyen: a DK és az LMP is támogatott (eddig) az előválasztáson képviselőjelöltként Pest megye 3. választókerületében, Szentendrén és környékén - a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd jelöltjével szemben.
Íme az interneten megjelent levelei, melyekben főkajmánoknak nevezi a főrabbikat, a mocskoskajmánok.jpg kép (Roth, Klein stb. régi arcok) csatolásával azt írja: „Ők is LMP-sek voltak 90 éve, most is azok lennének. (…) Undorító tájidegen népség. Egyébként nekem az eddigi elnevezések, LMP-becézések közül a LáMPaernyő tetszett a legjobban” – utalt a holokausztra, melynek során a zsidó emberek bőréből lámpaernyő is készült. (Ez természetesen nettó hülyeség, soha nem készültek lámpaernyők szegény mindkiirtott zsidókból. A szappan, vérgejzír, gázkamra és egyéb emeletes marhaságok cáfolata itt olvasható - Kuruc.info szerk.) Pál Gábor szerint Izraelnek faji törvényei vannak, Kende Pétert pedig a holokauszt-kárpótlási perek felpereseinek ügyvédjeként zsidrákok pajeszán hintázó tetűnek nevezi.
Alább pedig a fenti irományhoz csatolt, korábbi jobbikos levelezőlista azon képernyőmentései, melyből unalomig fog idézgetni az elkövetkezendő napokban a közszolgálativá emelt, fideszes revolvermédia:
Zoom
A repülő spagettiszörny és a neológok
Zoom
Faji törvények Izraelben???
Zoom
Brüsszeli főkajmánok
Zoom
LMP-s lámpaernyő
Zoom
mocskoskajmánok.jpg
Zoom
A hasonlóság nyilvánvalóan csak a véletlen műve
Zoom
Tetű Kende hintázik a zsidók pajeszán
Félreértés ne essék, Pál Gábor megérdemli a törődést, persze nem korábbi, hanem jelenlegi véleménye miatt. A moslékosoknak pedig jó magyarázkodást kívánunk.
(Kuruc.info)