Eltávolítja a "nemi sztereotípiákra utaló jeleket" a játékairól a Lego. A dán játékkészítő vállalat egy, a szülők és gyermekek viselkedéséről szóló kutatás miatt hozta meg ezt a döntést – írja a Guardian nyomán a Mandiner.
Zoom
Ez már kellően sztereotípia-mentes... (fotó: AFP/Getty)
A Lego által megrendelt globális felmérés szerint a lányok egyre szívesebben próbálják ki a fiúsnak tartott tevékenységeket, viszont ez fordítva már kevésbé igaz. A kutatásban megkérdezett fiúk 71 százaléka attól félt, hogy kigúnyolják őket, ha lányosnak tartott játékokkal játszanak, és ezt a félelmet a szülők többsége is osztja.
"A szülők jobban aggódnak amiatt, hogy a fiaikat kicsúfolják, ha a másik nemhez »tartozó«️ játékokkal játszanak. A társadalom még mindig többre tartja a férfiakkal kapcsolatos viselkedésmódokat, és amíg nem ismerik el, hogy a jellemzően nőkhöz kapcsolódó viselkedésmódok és tevékenységek is ugyanolyan értékesek vagy fontosak, addig a szülők és a gyerekek is csak óvatosan fogják ezeket elfogadni" – mondta Madeline Di Nonno, a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó Geena Davis Intézet vezetője.
Az általuk végzett kutatásban közel 7000 szülő, valamint 6 és 14 év közötti gyerekeik vettek részt a világ szinte minden tájáról. A felmérés szerint az apák és az anyák többsége kreatívabbnak tartja a férfiakat, a tudósokról és sportolókról hatszor nagyobb valószínűséggel gondolják azt, hogy férfiak, és több mint nyolcszor nagyobb valószínűséggel gondolják azt egy mérnökről, hogy férfi, mint azt, hogy nő. A Lego csoport marketingvezetője, Julian Goldin szerint keményen dolgoznak az ilyen "sztereotípiák" megcáfolásán.
Ennek részeként a Lego a jövőben nem fogja kommunikálni, hogy egy-egy készletük fiúknak vagy lányoknak szól inkább. "A Legóval hagyományosan inkább a fiúk játszanak, de ma már vannak olyan készleteink, amiket kifejezetten úgy terveztünk, hogy a fiúk és a lányok számára is vonzó legyen" – mondta Goldin. A Lego.com oldalon a vásárlók már nem tudnak nemek szerint szűrni a játékaik között, ehelyett a weboldal témákat és tematikákat kínál fel.
"A mi feladatunk most az, hogy bátorítsuk azokat a fiúkat és lányokat, akik nem a »hagyományosan nekik való«️ játékokkal szeretnének játszani" – tette hozzá a Lego marketingvezetője.