Az erőműnek 13 turbinája van, amelyek a mostani tervek szerint 2024-ben vagy 2025-ben már 5000 megawatt villamosenergiát fognak termelni, de most még csak kettőt indítottak be, amelyek 375 megawattot termelnek. A bizonytalanság abból ered, hogy a folyó rapszodikus vízhozama miatt nem lehet megbecsülni a tározók megtelésének idejét.

A 74 milliárd köbméter kapacitású megagátat 2011-ben kezdték el építeni Etiópia északnyugati részén, a szudáni határ közelében, a Kék-Níluson, amely Szudán fővárosában, Kartúmban ömlik a Fehér-Nílusba, ahonnan a két folyó egyesülve folytatja útját.

Az eredeti terv szerint 6500 megawatt kapacitású erőmű tényleges teljesítményét végül ötezer megawattra kellett módosítani, de így is Afrika egyik legnagyobb vízerőműve lesz.

A megaprojekt elindítása óta a GERD, amelyet az etióp kormányzat nélkülözhetetlennek tart energetikai infrastruktúrájának fejlesztéséhez, viszály forrásává vált Etiópia, illetve Szudán és Egyiptom között, mivel a két utóbbi ország a Nílus vízkészleteitől függ.

Az Afrikai Unió (AU) égisze alatt megkezdett tárgyalások nem vezettek eredményre az érintett országok között, és nem sikerült aláírni a gát víztározójának feltöltését és a működést szabályozó háromoldalú megállapodást. Etiópia elutasítása miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa sem tudta tavaly napirendre venni az ügyet.

Egyiptom egy 1929-es szerződés alapján jogot formál a Nílusra, ami Kairónak vétójogot ad minden, a folyón megkezdett építési projekttel kapcsolatban. Egy másik, 1959-es szerződés pedig 66 százalékra emelte Egyiptom részesedését a Nílus vizéből, Szudánét pedig 22-re, legalábbis Kairó szerint. Mivel Etiópia nem részes fél ezekben a szerződésekben, ezért Addisz-Abeba azt állítja, nem kötik a fenti egyezmények.

(MTI)