Egy barátom ajánlott figyelmembe egy helyet annak kapcsán, hogy, mivel portálunk korábban foglalkozott azokkal a jelenségekkel, hogy a majomhimlő különféle deviáns összejöveteleken terjed, így igazán témába vágó, amit talált. Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, megéri-e, hogy ez megjelenjen hasábjainkon, de két okból úgy döntöttem, hogy inkább igen, mint nem.
Zoom
Mindannyian ismerjük, milyen állapotok uralkodtak az 1920-as években és a '30-as évek elején Németország fővárosában, Berlinben, a weimari köztársaság idején. A város tele volt úgynevezett kabarékkal, amelyek nem álltak másból, mint hogy kigúnyolták a német történelem nagyjait, emellett pedig mindenfajta devianciát, perverziót jelenítettek meg a színpadon. Nem túlzás azt állítani, ez utóbbi megjelenik a mai napig hazánk fővárosában is. S most nem a homokosok éves felvonulására gondolok, de nagyon is kapcsolódnak egymáshoz.
Másrészt ez a hely, amely bemutatásra kerül, rámutat a modern ember lelki ürességére, a hitétől, tradícióitól elszakadt egyén válságára. Nem boldog, hanem beteges pótcselekvésekbe menekül, lelke, tudata teljes mértékben mérgezett. Tulajdonképpen szánni való alakok. Ilyen emberek gyűjtőhelye a Budán található, Freedom Fetishnek nevezett klub is.
Ezek az úgynevezett fétis bulik 2019 ősze óta tartanak, ahol aztán tényleg minden megy, ami elképzelhető. Húskampóval fellógatott lányok, sötét szoba, ahol mindent lehet, tányérnak használt meztelen lányok stb. stb. (Alább csatolunk pár képet.) A helyszín az óbudai Supersonic (régen Kék Lyuk, vagy csak szimplán Lyuk) a Fényes Adolf utcában. Egyébként vicces, hogy a szabályzatban az is szerepel, hogy "aki botrányos, illemsértő vagy jogszabályba ütköző módon viselkedik, vagy hasonló módon a többi résztvevő terhére van", azt kivezetik. Mi lehet itt a botrányos?
A galériákban vannak extra dolgok, és vélhetően ez csak a jéghegy csúcsa, amit látunk is, mivel tilos fotózni. Ezek csak a hivatalos fotók, amiket a résztvevők engedélyeztek. Milyen lehet az, amit nem akartak, hogy lefotózzanak?
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Érdekes megfigyelni a Dávid-csillag-tetoválást is
Talán ennyi elegendő is ahhoz, hogy meggyőződhessünk róla, finoman szólva nem egészséges lelkületről tesznek tanúbizonyságot ezek az emberek, de ami még fontosabb, a közgondolkodás minősége rendkívül fontos, mert hiába cégérézzük fel országunkat "keresztény-nemzetivé", ha a valóság közben más.
Most nyilván az nem állítható, hogy akkor ebből az egy "szórakozóhelyből" azt a következtetés kell levonni, hogy ez tömeges lenne, de azt minden további nélkül megállapíthatjuk, hogy egy valóban keresztény és nemzeti gondolkodású társadalomban ilyennek nem lenne helye.
Lantos János - Kuruc.info